Mit szólnál egy Apple Watch Series 8-hez? Az ár már 44%-ban összegyűlt, vagyis most remek lehetőséged van a neked tetsző áron megszerezni. Hogy pontosan mennyiért? Azt Te döntöd el, de ha be akarsz szállni, akkor 1 dollár (kb 350 Ft) a minimum beugró, maximum pedig 80-ig növelheted az összeget. A teljes árat a közösség egésze dobja össze. Végül egy szerencsés kiválasztott hazaviheti, a többiek pedig levásárolható kedvezményként kapják vissza a pénzüket, és azt a STORE nevű oldalon költhetik el. Miért pont 80 a felső limit? Azért, mert minden közösségi vásárló csak az adott termék célárának 10%-áig mehet el, ami az Apple Watch esetében 800 dolcsi. Így mindenki jól jár, hiszen azzal, ha többet teszel be, növeled az esélyeidet arra, hogy te legyél a szerencsés kiválasztott, ugyanakkor aránytalanul nagy előnyt sem szerezhet senki a többiek kárára.
Ha megtetszett a Watch, nem árt azonban belehúzni, mert már csak 3 nap maradt összedobni az ár maradékát. Mennyi hiányzik pontosan? 448 dollár. Mit jelent ez pontosan? Azt, hogy ezen a ponton 448-an szállhatnak be csak a minimális 1 dolláros induló összeggel. Ugyanakkor ennél jóval kevesebb emberrel is pillanatok alatt összegyűlhet a díj. Ha mindenki hajlandó 2 dollárt rászánni, elég 224 érdeklődő, ha 10-et is, akkor 44 barátoddal meg is oldottátok a problémát. Mivel azonban mindenki max csak 10%-kal lehet benne a buliban, ez az is jelenti, hogy legalább 10-en kelletek ahhoz, hogy valaki garantáltan hazavihesse az Apple Watch-ot.

Tökéletes hangzás és $8 ajándék kredit a Razertől!
Üres az egyenleged? Kérj ingyenes feltöltést a Razertől!
Ha még nem töltötted fel az egyenlegedet, avagy épp teljesen lenulláztad azt, több lehetőség is nyitva áll előtted. Az első, hogy te magad töltöd fel azt a neked szimpatikus összeggel. Ennél azonban jobban járhatsz akkor, ha a fentebb említett STORE-ban kezdesz el nézelődni, az itt listázott prémium termékek ugyanis nem csupán verhetetlen áron szerezhetők meg, de az azokat kínáló világmárkák és üzletek a költéseid után ingyenes beugróval jutalmaznak meg. Itt egyébként csak egyedül vásárolhatsz, a közösségi vásárlás a Közösségi Áruház másik oldalán, a SOCIAL részen zajlik. Ha például a Store-ban veszel meg egy Razer Hammerhead vezeték nélküli fülhallgatót, az a 120 dolláros átlagár helyett már 110-ért a tiéd lehet, plusz 8 dollár ajándék kreditet is kapsz a Razertől.
Ezt utána mind beteheted az Apple Watch-ba vagy szét is oszthatod a platformon listázott több száz egyén prémium termék között. Ha szerencsés vagy, és te veheted meg az egyiket, akkor lényegében ingyen kaptad a terméket, ajándékként a Razertől. Ha mégsincs szerencséd? Nos, ebben az esetben sem kell pánikba esni, mert a pénzt így sem bukod el. Egyedül csak annak közösségi funkciója veszik el, azaz már nem használhatod közösségi vásárlásra. Hagyományos kedvezmény lesz belőle, amelyet a Store-ban vásárolhatsz le 100%-ban. A második Razer Hammerhead fülhallgató így már 102 dollárért lehet a Tiéd.
Ha azt akarod, hogy garantáltan összegyűljön az Apple Watch ára, akkor oszd is meg azt a Termékmegosztás funkcióval saját közösségi oldalaidon! Még jobb, ha közben direkt Meghívókat is küldesz barátaidnak, ismerőseidnek. A megosztásodra kattintva az újonnan regisztrált tagok után egy egyszeri 1 dolláros jóváírás kerül a Social egyenlegedre, továbbá minden újonnan regisztrált tag szintén megkapja ugyanezt az első feltöltését követően.
Szóval, szeretnéd, hogy a Tiéd legyen az Apple Watch Series 8 akár 350 Ft-ért? Szállj be most!
Benne vagy?
ALLYOS – SocialStore
#allyos #SocialStore #Apple #Razer
Én most inkább a Switchbe teszek mindent 😀
Én is. De utána bedobok ide is valamennyit. 🙂
Meg kéne nyomni kicsit.
Én már megtettem a magamét. Ment a megosztás 3 helyen is. 🙂
Már benne!
A füles nem kell, de a Watchba beszállók 🙂
Inkább pörgessük ki a Switchet!
Szerintem az már össze fog jönni. Legalábbis nagyon bízom benne.
Folyamatban.
Annyiért vennék 😀
Én kevesebbért is! 🤣
Hát 1 dollárt megér, de többet nem hiszem, hogy bedobok.
Ha akarjuk, ahhoz mindenkinek meg kéne osztania még párszor.
Rajtam nem múlik. 🙂
Ezt most kihagyom.
Benne, osztva!
Szerintem 10 dolcsiig felmegyek.
Addig simán.