Sajtószoba

Sajtószoba

Sajtóközlemények és sajtóhírek

Tekintsd meg aktuális sajtóközleményeinket és a SocialStore platformról megjelenő válogatott cikkeket! Amennyiben további sajtóinformációra lenne szükséged az Allyos – SocialStore közösségi platformmal kapcsolatban, esetleg cikkhez, média-megjelenéshez gyűjtenél anyagot, illetve interjú, podcast vagy egyéb sajtómegjelenés kapcsán szeretnél kérdéseket feltenni, időpontot egyeztetni, kérjük, vedd fel a kapcsolatot sajtóosztályunkkal a lenti formon keresztül!

Hivatalos sajtóközlemények

2024

Hihetetlen, de újra elérhető 10 dollárért a Bitcoin

Már szinte mindenki hallott vagy ismeri a kriptovaluták királyát, a Bitcoint, amit digitális aranynak is szoktak hívni. Sokan azzal is tisztába vannak, hogy 4 évente „felezés” van, ami április 20-án esedékes. A 73.000 dolláros rekordárfolyam sokakat elrémiszt, amire megoldást hoz egy szakértő piaci újitása.  

Joe Bitter közismert hazai korai befektető, akit 2011-ben ragadott el a kriptovilág még 12 dolláros árfolyamnál. Saját megfogalmazása szerint, noha a média már vagy százszor eltemette a Bitcoint, újabb és újabb rekordokat dönt meg. Két probléma rendszeresen felmerül, amikre most lehetősége nyílt megoldást hozni az érdeklődők számára.

„Amikor legutoljára kérdezett a hazai sajtó tavaly szeptemberben a témában, 25.000 dollár volt a BTC. Azoknak a portfóliója, akik akkor figyeltek, most 73.000 dolláros árfolyam körül háromszor többet ér. 300 százalékos hozam fél év alatt teljesen korrekt. Külföldi szakértő ismerőseim 80.000 dolláros árfolyamot várnak a halvingra, és 250.000 dolláros szintet az év végéig. Többen fél millió dollárra várják jövőre ennek a trendnek a tetejét. Ez egyszerű kereslet-kínálat. Ma még naponta 900 Bitcoint bányásznak, április végétől azonban ez feleződik napi 450-re. Az amerikai ETF megnyitások óta a kereslet a nagy bankoktól napi 8000 Bitcoin, az év közepétől ezt napi 22.000-re kalkulálják” – fejtette ki Joe Bitter.

72.000 dollárnál a bitcoin megelőzte az ezüstöt a világpiacon, amivel így a világ nyolcadik legértékesebb vagyontárgyává vált. 15 évnyi innováció gyűrt le több ezer éves tradíciót, ami önmagában történelmi esemény. Izgalmas időket élünk, mert újabb esemény kerülhet most be a történelembe, hiszen először válik elérhetővé Bitcoin közösségi finanszírozásban. Joe ugyanis a hazai fejlesztésű Allyos – SocialStore közösségi platform alapítója is, ami az online kereskedelmet forradalmasítja a levásárolható kedvezmény alapú közösségi finanszírozás bevezetésével. Ezt „Közösségi Vásárlás” szabadalom alatt ismertetik meg a világgal.

„Nagyon sok kifogást hallottam az emberektől az évek alatt, de most nyílt lehetőségunk megoldást hozni ezekre. Így, hogy a közösségi vásárlást piacvezetőként mi vezetjük be a világon, ez még izgalmasabb. Elérhetővé tettük a Bitcoint az Allyos platformon, ahol az árát együtt dobhatjuk össze. Egyik rendszeres kifogás mindig, hogy a Bitcoin már nagyon drága, késő beszállni. Mivel az Allyos platformon új profilt regisztrálóknak is már 10 dollárral megnyílik a közösségi vásárlás lehetősége, ennyi elég is a Bitcoin megvásárlásához. A másik rendszeres kifogás, hogy úgyis mindjárt kipukkad a Bitcoin lufi és semmit sem fog érni, túl kockázatos. Erre a jó hír, hogy az Allyos közösségi platformon a közös vásárlásban kizárólag levásárolható kedvezménnyel vehetsz részt, így mindegy, mi lett a kimenetele egy Bitcoin közös összedobásnak. Közel 100 prémium és luxusmárka is listázza a termékeit, így találhatunk Teslát, Sony játékkonzolt de még Cinema City mozijegyet is” – tette hozzá a kriptomilliárdos.

Joe azt mondja, mindenkit, aki bitcoinról beszél, csak az árfolyam érdekel, senki nem beszél a technológiáról mögötte, illetve azokról a multicégekről, óriás bankokról és startupokról, akik ezrével vannak a blokláncokon és innoválják a mindennapjainkat. Tény, hogy az ügyeskedők itt is szép számmal jelennek meg, ezért a piacon listázott kriptók 90 százaléka még mindig átverés. Kezdőknek jobb távol maradnia ezektől, mégis ez a jövő tőzsdéje.

„Nem értetted 10 dollárnál. Kinevetted 100 dollárnál. Kimaradtál 1000 dollárnál. Kockázatosnak tartottad 20.000 dollárnál, most pedig túl drágának 70.000-nél. Jogosan merül fel a kérdés: és mikor szeretnél része lenni és pénzt keresni? A 10 dolláros közösségi finanszírozással úgy gondolom jó lehetőséget teremtettünk sokak számára. Megosztó személynek számít, ilyenkor mégis Andrew Tate egysoros válasza jut eszembe azokra a kommentekre, melyek a közösségi médiában megosztott egyedi 5.5 millió dolláros Bugattijára érkeztek, hogy “Fúj, de csúnya színű.” Mire Andrew azt válaszolta: “A te Bugattid milyen színű?” Vicces, de elég árulkodó, hogy a legnagyobb bankok, országok vezetői, pénzügyi felügyeletek, akik éveken keresztül üldöztek, bűnözőnek bélyegeztek, betiltással fenyegettek és gyűlöltek minket és a Bitcoint, mint például J.P. Morgan, Merrill Lynch vagy Blackrock, most már mind a barátaink akarnak lenni, minden ügyfelük pénzét ide fektetik, és szerintük a bitcoin a legjobb dolog a világon…” – magyarázta Joe Bitter.

„Sebestyén Balázsban és bennem azon kívül, hogy évekig szomszédok voltunk, biztosan van egy óriási közös pont: a kripto iránti nyitottság és az Ethereum iránti elköteleződés. Balázs, alias DJ OTI, egy fergeteges születésnapi bulit rendez július 20-án Siófokon a Plázs nagystrandon. Minden hazai kriptósnak ott a helye, akiket nagy szeretettel meghívok egy italra. Bulizzunk egy jót, lesz mit ünnepelni. Külön szeretném üzenni azoknak, akik rendszeresen kérdezik, hogy Joe, mire mész azzal a rengeteg kriptoval, hogy Visa kártyán keresztül fogok fizetni Bitcoinnal a pultnál, mert ez már teljesen hétköznapi dolog” – tette hozzá a kripto-üzletember.

2023

A hazai influenszerek is hadat üzentek az inflációnak

A celebek erre pörögnek: magyar vonatkozású vásárlási trend hódít. 

Magyarországról indult hódító útjára az új, egyre népszerűbb közösségi platform, az Allyos – SocialStore, melynek azóta is hazánk az elsődleges piaci és fejlesztési központja. Az itt létrehozott profil ingyenes, akárcsak a Facebookon vagy a TikTokon, és az applikáció nem csupán a személyes, barátainkkal közös shoppingolás érzetével gazdagítja az online vásárlást, de izgalmas, játékos és legfőképp közösségi élménnyé is formálja azt, melyet immár kedvenc hírességeivel űzhet bárki. Egyúttal olyan drága, luxuskategóriás termékeket tesz elérhetővé, amelyek csupán vágyálmok voltak a mai napig.

Eddig közel 1000 közösségi vásárlásban vett termék talált gazdára. Ebben a 360 forintért vásárolt CinemaCity páros mozijegyektől a Gucci parfümön át a 3600 forintért vett Sony PlayStation 5-ig sok minden megtalálható. Van olyan felhasználó, aki két év alatt 1,3 millió Ft elköltésével 3,4 millió Ft értékű terméket vitt haza. Az influenszerek belépésétől még nagyobb durranást várnak a fejlesztők, és a következő egy éven belül 1 millió új hazai felhasználóval kalkulálnak. A bővüléssel a nemzetközi hírességek felé is megnyílik a platform.  

A piac már régóta kiált az online vásárlás, a közösségi finanszírozás és a közösségi média innoválásáért

A közösségi finanszírozás koncepciója eddig sem volt ismeretlen (pl. Indiegogo, Patreon, adózás). Ennek alapjaira épült az Allyos forradalmi fejlesztése, az úgynevezett Közösségi Vásárlás. Az itt összegyűlt felhasználók különféle drága, akár luxuskategóriás termékeket vehetnek meg közösen, melyek árát együtt, minimális összegek bedobásával gyűjtik össze. Amikor összejön a vételár, egyikük egy véletlen kiválasztásnak köszönhetően meg is kapja a közösen finanszírozott árucikket. Így vehet bárki akár 3600 forintért (nemzetközi platform lévén a SocialStore egységes pénzneme az amerikai dollár), azaz 10 dollárért több százezres vagy akár több tízmilliós összegű luxusterméket. A Közösségi Vásárlás szabálya az is, hogy kizárólag levásárolható kedvezménnyel lehet részt venni, melyet a platformon szerezhetünk és vásárolhatunk le. A vásárlás ily módú közösségivé tételével így csupán nyerni lehet, kockázat nincs. A minimum részvételi összeg 360 forint, azaz 1 dollár. Ezáltal a társadalom legszélesebb körének válik elérhetővé a luxus. A vásárlók számára mindenképp jó hír mindez, hiszen ezek után nem az infláció és áremelkedés fényében egyre vékonyodó pénztárcájuk szabja meg, mit engedhetnek meg maguknak, hanem elkezdhetnek a szívükre és valódi vágyaikra hallgatni. Egyben játékos, barátokkal közös, szórakoztató élménnyé válik számukra a vásárlás egy nemzetközi piactéren.

„Az alacsony részvételi összeg miatt nem teher az infláció. Az élmény közösségi és interaktív, hiszen a barátainkkal, kedvenc sztárjainkkal lesz a vásárlás közös élmény. A gyártók és forgalmazók pedig a platformon a legmagasabb haszonnal, a nekik kényelmes áron értékesíthetnek, hiszen a vevők együtt dobják össze az árakat.” – foglalja össze Joe Bitter, az Allyos társalapítója.

35 millió forintot osztanak szét a kezdéshez a legnépszerűbb influenszerek

Már korábban is került sor influenszer-együttműködésre, rengeteg sikeresen összedobott árucikkel, olyan népszerű tartalomgyártókkal, mint Zsozéatya, Rekál, Csillsz, Tech2 vagy ApplePie, akik személyesen adták át a termékeket. A promóciók jól rávilágítottak arra, mekkora igény van a vásárlás közösségi szintre emelésére, valamint a korábban ismert közösségi média-platformoknál magasabb szintű valós eredményekre. Ezekre válaszként a SocialStore-ban jelentős fejlesztések történtek, melyek nyomán most teljesen új formában térnek vissza a legnépszerűbb celebek, újfajta mozgalmat indítva. Saját, bekövethető profillal jelennek meg, és mindenkinek lehetősége lesz csatlakozni kedvence csapatához, ahol aztán mehet a közös szervezkedés és vásárlás. 

Aki beköveti kedvencét, innentől vele egy csapatban fog vásárolni, akár egy közösen kitűzött termék megszerzése érdekében. A hírességek ezen felül minden új követőnek 1 ajándék dollárt is tudnak adományozni, amit közösségi vásárlásra fordíthatnak. Ez azt jelenti, hogy ha egy influenszernek mondjuk 10.000 követőt sikerül átinvitálnia meglévő felületeiről az Allyos csapatába, 3,5 millió Ft-tal tudja meghívni őket. 100.000 követő esetén így 35 millió forintot oszthat szét. 

Hülyére keresik magukat mindezzel az influenszerek is

Az új közösségi platformon az influenszerek számára szintén sosem látott promóciós lehetőségek nyílnak, ami jelen körülmények között rájuk is fér. A COVID-dal járó bezárások, az ezt követő gazdasági helyzet, az infláció és most már az AI generált influenszerek miatt is egyre nagyobb a szakadék a reklámozott luxustermékek elérhetősége és a tartalomgyártók követői között. Hiába ajánlgatja ugyanis a legszebb luxusterepjárót kedvenc énekesünk vagy séfünk, a legtöbben aligha csaphatnak le a lehetőségre. Így ezek a promóciók inkább frusztráló, egy idő után képmutató gyakorlatokká válnak. Itt ez a probléma megszűnik, hiszen az influenszerek ajánlatai súlytalan ígéretből közös erőfeszítéssel megszerezhető, nagyon is elérhető vásárlási eredménnyé válnak. Egyben kimeríthetetlen és a követőkkel közös, szerethető tartalmat biztosít a SocialStore, az elképesztő eredményekről nem is beszélve. 

Hogy mennyire éri meg az új platformon is jelen lennie az influenszereknek? Az üzleti számok magukért beszélnek. 10.000 aktív követő átlagosan 7,2 millió forintos keresetet biztosít egy tartalomgyártónak havonta a SocialStore-on. Értelemszerűen egy 100.000 fős közösségi vásárlói csapat celeb vezetője havi 72 millió forintot vihet haza. Az influenszer-profilok regisztrációja több termékkategóriában is megnyílt a szépségápolástól az elektronikán át a luxusautókig, és tekintve, hogy a vásárlásnak korábban nem hallott, teljesen újszerű trendjét valósítja meg a platform, nem meglepő módon már most hatalmas az érdeklődés körülötte. Az Allyosnál és annak partnerügynökségeinél olyan nevek is felmerültek már, mint Majka, Vasvári Vivien, Rubint Réka, Rácz Jenő, Istenes Bence vagy épp Sebestyén Balázs.

Az inflációt vernék agyon az új közösségi platformon az influenszerek

Magyar celebek mutatják meg a világnak a jövő online vásárlását.

Már 49 országban van jelen az új, egyre népszerűbb közösségi platform, mely sosem látott módon forradalmasítja vásárlási lehetőségeinket. A segítségével élménnyé válik a bevásárlás az online térben is, ráadásul olyan termékek is elérhetővé váltak, amelyekről eddig csak álmodtunk. Ebbe a trendbe szállnak most be influenszerek, akik eddig csak a közösségi oldalaikon népszerűsítették a luxustermékeket, nem kis felháborodást okozva ezzel jó néhány követőjüknek. Az Allyos, a közösségi platformok új generációja, ahová ingyen regisztrálhatunk profilt – akárcsak a Facebookon vagy a TikTokon –  és tetszőleges árakon vásárolhatunk.  

A közösségi finanszírozás eddig sem volt ismeretlen – mint például a Kickstarter, Patreon, GoFundMe -, ennek alapjaira épült az úgynevezett Közösségi Vásárlás. A közösségi vásárlás az Allyos – SocialStore védjegye és technológiai újítása, így a világon az első ilyen típusú közösségi platform. Annyiban különbözik az ismert közösségi finanszírozástól, hogy a platformon értékesítő világmárkák prémium termékeinek közös megvételében kizárólag levásárolható kedvezménnyel lehet részt venni. Jó hír, hogy ez a valóságban egy mobil app formájában működik, magyar nyelven is elérhető, és az egész végtelenül egyszerű és azonnal megszerethető formát öltött. 

Eltűnnek a reklámok és termékpromóciók a népszerű közösségi felületekről

A világ nagy országaiban, így például Kínában és Amerikában már hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendenek az influenszerek profiljaival indított live értékesítések. Tehetségesebb hírességek így percek alatt segítenek eladni akár több ezer darabot a megbízójuk termékéből a követőiknek. A probléma ezzel az, hogy hiába nézi meg akár 1 millió követő a promóciót, csupán töredékének elérhető a termék az egyre dráguló árak miatt. Ráadásul elárasztják reklámmal a közösségi felületeket a populáris tartalomgyártók, ami legtöbbször negatív érzést kelt a követőkben, valamint teljesen rossz irányba tereli a közösségi médiát. Ennek az iránynak a visszafordítására több országban is elkezdték betiltani a reklámokat és promóciós tartalmakat, sokszor akár törlik is az influenszer profilját. Legutóbb India és Nepál, most pedig Indonézia is betiltotta a TikTok összes ilyen jellegű tartalmát.

Ezt a problémát hivatott az új közösségi platform, az Allyos megoldani. A termékpromóció és értékesítés itt ugyanis nem zavaró tényező, hanem az egész platform alapja. Az eddig leginkább csak mutatóba kitett luxustermékek itt bárki számára elérhetővé válnak, ebben pedig az influenszer egy segítő csapattárs, aki izgalmas, új közösségi mozgalmat alakít az online vásárlásban. Az itt összegyűlt vásárlók drága luxustermékeket vehetnek meg közösen, melyek árát együtt, alacsony részvételi összegek bedobásával gyűjtik össze. Egyikük véletlen kiválasztás útján pedig meg is kapja a közösen finanszírozott árucikket. Így vehet bárki akár 3600 forintért több százezres vagy akár több tízmilliós terméket vagy szolgáltatást. A többi résztvevő levásárolható kedvezményként használhatja fel a részvételi összegét. A közös vásárlásokban a legalacsonyabb kötelező részvételi összeg 360 forint, ennyivel már bárki esélyt kap életszínvonala megváltoztatására kockázatmentesen. 

„Nagyon sok influenszer szembesül azzal nap, mint nap, hogy bár teljesíti a partnerei felé a reklámozási kötelezettségeit, de – főként a luxustermékek esetében – a követők nagy részének elégedetlenségét is kivívja, hiszen ezeket a termékeket a legtöbben nem engedhetik meg maguknak. A cégek eladásait sem lendíti meg túlságosan ez a fajta hirdetés, csupán a márkaismertséget erősíti. Ez a kettő azonban a közösségi vásárlásnak köszönhetően most összeért. A követők kedvencükkel együtt csapatban vásárolhatnak, és immár hozzájuthatnak azokhoz a termékekhez is, amelyekről eddig csak álmodtak. Mindehhez pedig egy olyan közösségi élmény is társul, ami nem csak abban merül ki, hogy interaktívan együtt vesznek meg egy-egy terméket és aztán valaki tetszőleges áron hozzájut, hanem a mindennapokat is megváltoztatja, mert ezeket a termékeket az offline térben a szeretteinkkel élvezhetjük” – fejtette ki Joe Bitter, az Allyos egyik alapítója. 

Milliókat osztanak szét a kezdéshez az új közösségi platformon

Az Allyos követhető influenszer profilokkal bővül. Ennek regisztrációja megnyílt a hivatalos weboldalon (https://allyos.com/influenszerek/), erre pedig már most hatalmas az érdeklődés a legnagyobb tartalomgyártók körében. Tíz termékkategóriában lesznek követhető profilok az applikációban, az elektronikai cikkektől a szépségápolási- és divattermékeken át, az utazás, ingatlanok, fitnesz, zene témájában, de még a legújabb járműveket, luxusautókat elemző vagy promotáló influenszerek is megjelennek. A legnagyobb ügynökségekkel és nevekkel is tárgyal jelenleg a cég, Tóth Anditól a Totalcarig. 

„Korábban is volt több influenszerrel közös promóciós együttműködése a platformnak, bár akkor még csak vizsgáltuk a legjobb együttműködés körülményeit. Nagyon sok sikeres közösségi vásárlás született olyanok közreműködésével, mint például Zsozéatya, Tech2, Rekál vagy Farkas Timii, és az együtt összedobott termékek személyes átadását imádták a felhasználók.” – fejtette ki Joe, aki hozzátette, hogy ez az újítás olyannyira sikeresnek tűnik, hogy a platformon influenszer-profilt regisztrálók tízezer követővel átlagosan havi 7,2 millió forintot kereshetnek.

A robbanásszerű hazai népszerűsítésben az influenszereket nagyban segíti az a funkció, mellyel meghívhatják már meglévő követőiket az első közös vásárlásukra. Ez azt jelenti, hogy egy tízezer Instagram-követővel rendelkező influenszer mintegy 3,5 millió forintot oszthat szét, ezzel építve új Allyos profiljának csapatát. Az Allyos egyre növekvő vásárlói táborában pedig akad szép számmal olyan sikertörténet, amely a közösségi vásárlás piaci újításának köszönhető.

„Nagyon sok olyan felhasználónk van, aki néhány dollár ráfordításával tudott hozzájutni különböző termékekhez. Mivel egyidejű, interaktív-live piactérről beszélünk, a platformon zajló eladások és vásárlások pénzneme egységesen az amerikai dollár. Közel 1000 közösségi vásárlásban vett termék talált már gazdára. Ebben a 360 forintért vásárolt CinemaCity páros mozijegyektől és Gucci parfümön át a 3600 forintért megvásárolt Sony Playstation 5-ig vagy a 12.300 forintért elvitt iPhone 14 Pro-ig sok minden megtalálható. Akad olyan felhasználó, aki az elmúlt két évben 1,3 millió forint elköltésével 3,4 millió értékben vihetett haza termékeket.” – sorolta az Allyos alapítója.

Újabb hazai siker: elérhetővé tette a luxust az új közösségi platform. 

Magyarországon 2018 vége óta érhető el a legújabb közösségi platform, az Allyos – SocialStore, mely a világ első közösségi vásárlási helyszíne is egyben. Az ingyenesen hozzáférhető közösségi appot használva bárki megveheti álmai mobilját, ékszereit, laptopját, de akár kedvenc autóját, álomutazását vagy új lakását is tetszőleges áron. Mondhatnánk azt is, hogy a világon a legolcsóbban, hiszen a végső vételárat mindenki maga döntheti el, a teljes összeget ugyanis a népszerű közösségi finanszírozással dobják össze a regisztrált tagok. Mindenki akkora összeggel csatlakozik, amekkorát az adott termék neki valóban megér. Forradalmi, hogy a közösségi finanszírozásban levásárolható kedvezménnyel lehet részt venni. Már több mint 400 ezer letöltés, 82.000 regisztrált felhasználó és 1500 sikersztori után a startup egy új funkcióval is berobban a hazai közösségi platformok közé. 

„2018. november 22-én adtuk ki az első publikus verziót a zártkörű, nemzetközi bétatesztek után, ami 48 országban jelent meg, de mi a magyar piacra kezdtünk fókuszálni, több üzleti okból is. Akkor nem igazán voltunk még kész a termékkel, közel sem volt tökéletes, de ez a cél. Rengeteg visszajelzést kaptunk, nagyon sok hasznos tanácsot a felhasználóktól, igényeket, javaslatokat, nagyon izgalmas szakasz volt. A támogatásuk és folyamatos segítségük nélkül ez az egész nem sikerülhetett volna, mivel ez egy új és innovatív közösségi platform, az ideális működés igényeit valóban szeretnénk a felhasználókra bízni. Az IT feladatokat a legszuperebb hazai fejlesztők végzik a mai napig, a folyamatban részt vesz a BigFish és a Broduction csapata is.” – fejtette ki Joe Bitter, az Allyos társalapítója.

Az „All yours” azaz ’minden a tiétek’ szóösszetételről elnevezett Allyos – SocialStore-t Joe Bitter és Herczeg Kristóf alapították 2016-ban. Joe 2004 óta külföldön rendezkedett be életvitelszerűen, ideje nagyobb részét Írország, Spanyolország, Thaiföld és Ausztrália között osztotta fel, a maradékot pedig a hazai fejlesztésű szerelemprojektjével tölti. Mára milliárdos értékű üzleti és befektetői portfóliót vezet. Legnagyobb sikerét a bitcoin-bizniszben érte el, amihez 2012-ben csatlakozott még 12 dolláros árfolyamnál, és mára a piac egyik élszereplői között tartják számon. A SocialStore applikáció fejlesztése Magyarországról indult 2016-ban, amikor a projektnek 2 millió USD tőkeallokációt biztosított Joe egyik amerikai-ázsiai befektető vállalata, a LogicLife piackutatásra, fejlesztésre és megjelenésre. A 2018-as indulást követően a vezetőség költséghatékonyságból és az itteni piac egyedülálló kritikusságát kihasználva Magyarországra helyezte az üzleti modell akreditálásának fő fókuszát.

„Mindig kritikus voltam a jelenlegi pénzügyi rendszerrel szemben, és több olyan nemzetközi csoporthoz csatlakoztam, amelyeknek a tagjai ezen témák elismert szakértői voltak és alternatív pénzügyi megoldásokkal foglalkoztak, mint például Robert Kiyosaki. Az 1972-es nixoni aranysztandard-módosítás után a világ pénzügyi rendszere valójában egy piramisjáték lett, fedezet nélkül, így a mai napig nem láthatjuk meg a kapitalizmus valódi értékeit egy globális szabad piac mellett. Erről remek közgazdasági prezentációk érhetők el Ray Dalio és Mike Maloney oldalain, utóbbi Kiyosaki egyik legfőbb befektetési tanácsadója is. Így találkoztam először a Bitcoinnal, valamint az annak alapjául szolgáló blockchain technológiával, amelyekről Max Keiser és Jeff Berwick beszélt nekem még 2010-ben. Úgy gondoltam, ha ez a technológia valóban elterjed és implementálódik, akkor itt a megoldás a pénzügyi függetlenségre.” – fejtette ki a mára milliárdossá lett üzletember.

Joe vezetésével és az üzleti tervek alapján az Allyos – SocialStore platform üzemeltetését régiós országokra, illetve kereskedelmi övezetekre bontják le, amolyan lokális franchise megoldással. Ezért először a hazai piacon áll össze a minta management, aminek napi rutinjaihoz, rendszereihez és csapatkultúrájához rengeteg megoldást vettek át a Netflix és a Google üzletvezetési megoldásaiból. Ennek köszönhetően például kimagasló és presztízsszintű bérkompenzáció érhető el a startupnál eredményesen dolgozók számára – a havi 4 millió forint sem meglepő, rugalmas startupos környezetben. A projekt továbbá a tapasztalt szakmai kivitelező cégekkel, csapatokkal szemben is nyitott, partneri együttműködési alapon. A társalapító hozzáfűzte: 

„Nem támogatjuk a negatív bérversenyt, az csak szegénységet szül. Ugyanígy nem támogatjuk a negatív árversenyt sem, mivel annak célja és eredménye a csőd a vállalkozások számára. Milyen épeszű vállalkozó versenyezne azért, hogy ki megy hamarabb csődbe? Mi a pozitív árversenyt támogatjuk. Mindenki kapja meg, ami jár neki, ehhez pedig összekötöttük az eddig megszokott és meglévő megoldásokat, majd újragondoltuk őket, megfelelve az új piaci kihívásoknak, jobb eredményt garantálva.”

A világ első közösségi vásárlási platformjára ugyanúgy regisztrálhat bárki ingyenes profilt, mint a Facebookon vagy a TikTokon, de itt kifejezetten vásárlási szándékkal gyűlnek össze a felhasználók. Esszenciálisan fontos az aktív közösség, vagyis érdemes csapatokba állni a barátokkal. 10 ember kell minimum egy termék sikeres közös megvásárlásához, mivel egyénenként a célár maximum 10%-áig lehet csak feltolni a licitet. A sikeres szerveződéshez a platformnak saját belső csevegője is van Space néven, ahol minden tag megvitathatja a közös erővel összedobásra kijelölt termékeket. Valójában a SocialStore-ban van Kickstarter véna is a népszerű közösségi finanszírozás miatt, ami az új platform alapját képezi. A különbség, hogy itt nem üzleti ötleteket és projecteket lehet finanszírozni, hanem termékek megvásárlását. Emellett van a koncepcióban egy kis eBay-elem is, mivel hasonló módon, licitszerűen lehet részt venni a közösségi vásárlásokban. A minimum beszálló összeg mindig 1 dollár. A különbség az, hogy itt a licitösszegek összeadódnak, és ellentétben az aukciókkal, nem a lemagasabb licitáló kapja a terméket akkor, amikor összegyűlt annak kitűzött ára, hanem egy véletlenszerűen kiválasztott személy. A termék célára közben nem változik, azaz nem emelkedik. 

A SocialStore működésében van néhány ismerős elem a klasszikus e-commerce megoldásból is, hiszen a közösségi platformon hétköznapi termékeket is meg lehet venni elérhető áron, melyekhez adott eladó mindig biztosít egy bizonyos kedvezmény-összeget. A különbség, hogy itt a kedvezmény összege úgynevezett közösségi kredit is, ami a közös vásárlásokban használható fel. Ugyanakkor hagyományos levásárolható kedvezmény is lehet belőle, amennyiben valakinek nem volt szerencséje egy adott közös vásárlásban. Az eladók ezzel az egyedi kuponnal tudják kompenzálni. Mindezek fényében a csapat számára egyáltalán nem volt meglepő, amikor a Facebook 2020-ban egy Írországból küldött hivatalos levélben tájékoztatta a startupot arról, hogy kizárja az Allyost a Meta rendszeréből, mivel közvetlen piaci konkurenciaként azonosította azt. Erre a mai napig nagyon büszke a projekt, és hatalmas eredményként könyvelték el.  

“Volt pezsgőbontás, buli, nagy volt az öröm. Tudtuk jól, hogy diszruptív megoldást építettünk, ami a kimagasló eredményei miatt felkavarja majd az állóvizet. Erre eddig is, és ezután is készülünk. A dolog szépsége, hogy a SocialStore platform viszont szinte minden jelen piaci szereplővel sikeresen tud együttműködni, kimagasló hozzáadott értékkel. Nem konkurenciát, hanem kereskedői és vásárlói támogatást fejlesztettünk. Például itt a megszokottól eltérően kétféleképpen lehet vásárolni. A SocialStore elnevezésből adódóan, a Store oldal hasonlít az Amazonhoz. Itt webáruház jellegűen vannak akciós termékek, amelyeket bárki megvehet, a kiszállítás mindig ingyenes. Minden terméken van feltüntetett akciós kedvezmény-összeg, amiben van egy hatalmas újítás. Mivel az Allyos – hasonlóan az AirBnb-hez – csupán egy szoftver, nem szállít és nem raktároz. Az elérhető termékeket ismert gyártók, forgalmazók és áruházak listázzák. A platformon listázó partnerek között olyanok is szerepelnek, mint a Tesla, Alza, CinemaCity, OMV, Sony, IKEA, Apple, MediaMarkt, de a lista folyamatosan bővül. Az említett újítás pedig, ami egyben az egyik védjegye is a platformnak, hogy az eladó által kínált kedvezmény-összegnek van egy extra, közösségi funkciója is. Ezért is hívják ezt közösségi kedvezménynek.” – magyarázta Joe Bitter.

Az üzletember úgy véli, ez a hibrid közösségi platform minden szempontból megoldást nyújt azokra a problémákra, amelyekkel az üzleti életben szembesült, és nem csak vevői, de az eladói oldalról is.

„15 éves nemzetközi E-commerce üzemeltetéssel a hátam mögött az üzleti élet nagyon sok problémáját és kihívását ismertem meg mind eladói, mind pedig vevői oldalról. A közösségi vásárlás minden szempontból ideális megoldás: a gyártók és forgalmazók garantáltan drágábban, nagyobb haszonnal adhatják el a termékeiket, kiszakadva így az árversenyből. Ráadásul a prémium-kategóriás, illetve luxustermékeik is sokkal nagyobb közönség számára válnak elérhetővé. Az akciós termékeiken felajánlott árkedvezmény pedig a számukra profitcsökkenés, a vevők számára klasszikus spórolás helyett egy felbecsülhetetlen értékű közösségi funkciót kapott, amivel a vásárlók szabadon vehetnek reszt álmaik megvalósításában, illetve az eladók prémium termékeinek megvételében. Vásárlói szempontból az infláció és az emelkedő árak folyamatos kihívást jelentenek. Ezért a legtöbben nem azt veszik meg, amire valóban vágynak, hanem áldozatok árán azt, amit éppen megengedhetnek maguknak. De miért kellene 2023-ban a világháló, digitalizáció és a mesterséges intelligencia korában a többségnek egy életen át dolgozni a prémium termékekért, egy középkategóriás autóért vagy egy trópusi nyaralásért? Mi teret és rengeteg lehetőséget látunk az online vásárlás innovációjában, és annak közösségibbé tételében, ami szinte 30 éve ugyanolyan eredménnyel és unalmasan működik.”

És hogy pontosan mennyivel járhat jobban az, aki a hagyományos áruházak helyett inkább a közösségi vásárlást választja? Joe Bitter erre a kérdésre egészen megdöbbentő számadatokkal tud válaszul szolgálni: 

„A közös vásárlásban való részvétel minimális összege egy dollár, vagyis árfolyamtól függően 360 forint. Ekkora összeggel esélyt kap bárki az álomtermék elérésére. Ha pedig itt intézi az illető a hétköznapi bevásárlást is, a gyártók és forgalmazók a közösségi funkciós kedvezmény-összeggel ezt támogatják. Egészen más érzés barátokkal, ismerősökkel egy olyan helyen vásárolni, ahol egy 30 milliós új Mercedes nem álom, hiszen a vevő dönti el, mennyit ad ezért az autóért. Részt vehet a megvásárlásában ezer forinttal, akár százezer forinttal vagy egymillióval is. Ennek az újgenerációs, közösségi élménnyel fűszerezett vásárlási lehetőségnek a sikerét pedig jól példázzák azok a vásárlók, akik 2 éves használat mellett, 1.3 millió forint közösségi kedvezménnyel 3.4 millió forint összértékben jutottak termékekhez. Ez a megoldás hosszú távon rengeteg nagy értékű árucikk minimális összegű, vagyis 360 forintért való megvásárlását eredményezi, illetve átlag 73%-kal jobb eredményt biztosít a hagyományos online vásárlással szemben.”

A kitűzött cél egy éven belül 2 millió aktív felhasználó Magyarországon, majd a régiónkénti platformjellegű bővüléssel sorrend szerint Európa, Észak-Amerika, India és Kína térségekből az 1.5 milliárd felhasználó elérése. Ennyi ember egységes bevonása a piactérre izgalmas és egészen új dimenziójú eredményeket fog generálni napi szinten. Már most is nagyon kecsegtetők az üzleti számok. Az eddigi statisztikák alapján a platform 100.000 aktív felhasználó mellett havi 2.1M USD forgalmat, a következő 1 évben 25.2M USD összforgalmat generál majd az azon értékesítő partnereknek, csak a hazai piacon. A nemzetközi cél, vagyis a másfél milliárd aktív felhasználó elérésénél az üzleti prognózis havi 90 milliárd USD forgalom. 

A kimagaslóan ígéretes eredmények miatt most újabb 5 millió dollár keretet kapott a projekt a jelen rendszer akkreditálására a hazai piacon, illetve a nemzetközi bővülés feltételeinek kiépítésére. Külső tőkebevonás nincs tervben, viszont a nemzetközi bővülés kapcsán szakmai partnerekre jelenleg is nyitott a board. Az eddigi 2 plusz 5, azaz 7 millió USD tőkeinjekcióval az új, magyar fejlesztésű közösségi platform értéke durván 32 millió USD-re nő, ami könnyedén emeli azt a 11 milliárd forintos tech-unikornisok közé, megalapozva az utat egy újabb hazai gyökerű sikersztorinak a világban. A Prezi és a Graphisoft sikerei után ismét egy magyar innováció hódíthatja meg a világot. Mindezt hivatott garantálni a legújabb platform-funkció is, amitől robbanásszerű népszerűséget várnak a startupnál, és amit maga az alapító jelentett be:

„A napokban elindul a VIP profil-regisztráció az ismert influenszerek számára. Ezzel az Allyos közösségi platformon is bekövethetők lesznek a népszerű tartalomgyártók. Így a termékpromóciók, az értékesítés és a nyereményjátékok is a legjobb helyre kerülnek, hiszen a követők számára valóban elérhetővé válnak az általában drágának tartott termékek. A bekövetéssel az influenszer vásárlói csapatába tartozhatsz, ami több előnnyel jár majd. Közösen hamarabb elérhetők lesznek a prémium elektronikai cikkek, egy páros utazás, vagy a sok új autó, amiket általában bemutatnak. A videó végére már akár több gazdára is lelhet. Az első körben csak 30 ilyen influenszer-profil regisztrálható. Ehhez a legversenyképesebb kompenzációt biztosítja ez az új közösségi platform a piacon, követőnként átlag 2 dollárt havonta. Azaz 10.000 követő áthozása bármely másik közösségi oldalról az Allyos-profilra átlag havi 7.2 millió forintot hoz az influenszer konyhájára.” 

Új közösségi platformmal hóditja meg a magyar milliárdos vállalkozó a világot

Takarítóként kezdte, kriptomilliomos lett Joe Bitter

2004-ben költözött Írországba, majd a világ számos pontján is élt Joe Bitter, vagyis Bitter József. A 76 országban működő E-commerce vállalkozásairól ismert magyar származású üzletember korai kriptovaluta portfóliójával emelte új dimenzióba a karrierjét. Noha a vállalkozó ma már elégedetten dőlhetne hátra, Bitter Józsefnek mégis van egy szívügye: szeretne luxustermékeket elérhetővé tenni a vásárlók legszélesebb körének, és egyben a legmagasabb profitot garantálni az eladóknak, ezért egy új elveken működő közösségi platformot fejlesztett ki.

Az üzletember mindig is nyitott volt a pénzügyi befektetések és innovációk irányába. A vállalkozó már 29 éves korában elérte az anyagi függetlenséget, amelyet a folyamatos és alternatív útkeresésének, nyitottságának és állandó személyiségfejlesztésének is köszönhet.

„2006-ra Dublinban végigjártam a kétkezi melósok útját, voltam takarító, festő, sőt kerékbilincselő is. Igyekeztem a nyelvtanulásra, a hasznos infókra és értékes emberekre helyezni a hangsúlyt, illetve meríteni az idegen kultúrából. 2007-ben létrehoztam egy vállalkozást, ami 2008-ban már tönkre is ment. Elkezdtem kutatni az okokat és fejleszteni magam, hogy mit rontottam el, miért nem sikerült. Ingyenes szakmai szemináriumokra, egész napos előadásokra jártam, hangoskönyveket hallgattam. Mindig kritikus voltam a jelenlegi pénzügyi rendszerrel szemben, és több olyan nemzetközi csoporthoz csatlakoztam, amelyeknek a tagjai ezen témák elismert szakértői voltak és alternatív pénzügyi megoldásokkal foglalkoztak, mint például Robert Kiyosaki. Így találkoztam először a Bitcoinnal valamint az annak alapjául szolgáló blockchain technológiával, amelyekről Max Keiser es Jeff Berwick beszélt nekem még 2010-ben. Úgy gondoltam, hogy ha ez valóban elterjed, akkor itt a megoldás a pénzügyi függetlenségre, tehát arra, hogy a saját vagyonát mindenki maga kezelje és senki másnak ne legyen hozzáférése vagy kontrollja felette” – fejtette ki Joe Bitter, az Allyos nevű startup egyik alapítója, ez a gondolat pedig az Allyos fejlesztése alatt is mindvégig iránymutató volt számára.

Joe Bitter kriptovaluta-története mesébe illő: az évekkel ezelőtti óvatos befektetés mára milliárdos tétellé nőtte ki magát.

„Gyakorlatilag 12 éves korom óta vállalkozó vagyok és 17 éves koromra raktam össze az első egymillió forintomat. Akkoriban 50 és 125 köbcentis motorokat hoztam be Olaszországból, felújítottam, majd eladtam őket. 3 hónap alatt megtanultam az ehhez szükséges olasz párbeszédeket, és édesapámat kértem meg a kisteherautó vezetésére, hiszen még jogosítványom sem volt. 2012-ben vettem először Bitcoint az akkor már elég szép üzleti eredményt hozó első webáruházam profitjából, amit azelőtt 3 évvel eBay-en indítottam. 12 dollár 41 centen vettem meg és ha jól emlékszem 2500 dollár értékben vásároltam összesen. 2014-ig megfigyeltem a piacot, mert akkoriban nagyon sok volt a kritikus hang, de akárhányszor utánanéztem, technológiailag es fundamentálisan maga a blockchain rendszer mindent tud, amit ígér és úgy láttam, ez a gyakorlatban is működik. Később bővítettem is a portfóliómat és többféle projekt kriptovalutájából vettem, köztük viccből 1 millió Dogecoin-t is vásároltam, amikor megjelent. Azt figyeltem meg, hogy egyre több nagy multicég és bank is elkezdett a háttérben finanszírozóként beszállni ezekbe a blockchain alapú projektekbe, ami csak megerősített. Mindeközben nagyon nyitott voltam a hagyományos pénzügyi piacokra is, tőzsdéztem és nemzetközi ingatlanbefektetéseim is voltak, ezeket akkoriban kezdtem el bővíteni. 2015-ben már a legtöbb E-commerce áruházban elfogadtuk a kriptovalutát is fizetőeszközként, majd Izlandon vásároltam bérbányász gépeket ezzel is bővítve a kripto-portfoliómat, amolyan passzív jövedelmet generálva.”

2500 dollárból lett 6,7 millió dollár

Az üzletember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a piac közel sem való gyenge idegrendszerű befektetőknek, ugyanis sokszor 20-30 százalékot is korrigál rövid idő alatt, sokaknak pedig ez riasztó lehet.

„Én már vagy százszor láttam ilyet az elmúlt 11 évben, ezeken már csak mosolyogni szoktam. Amikor magasabban vagyunk, akkor inkább eladogatok egy kicsit, pont azért, hogy amikor korrigál, visszavásárolva olcsóbban növeljem belőle a portfóliómat. Most megint ez a helyzet. Korrigált úgy 10-15 százalékot, de a korrekció előtt ez egy 2,4 milliárd forintos portfólió volt, vagyis a 11 év alatt a 2500 dollárból lett mintegy 6,7 millió dollár” – magyarázta a gyarapodást Joe Bitter.

Természetesen az eltelt évek alatt nem csak a nyereség nőtt, de volt néhány igazán izgalmas pillanat is, amikor a kevésbé gyakorlott vagy erős idegrendszerű befektetők kongatták a vészharangot, ha pedig Joe Bitter akkor rájuk hallgat, ma nem tartana ott, ahol. Ma már a kriptovalutának köszönheti, hogy a piac élszereplői között tartják számon.

„2017 év végén durván 20 ezer volt a csúcs, utána pedig nagyon gyorsan, 2018 nyár-ősz tájékán egészen 3500-ig esett. Ebben az időszakban rengetegen felhívtak vagy figyelmeztettek, hogy úristen, adjak el mindent, mert most kell kiszállni, pukkad a lufi. Én ezekre sorra azt válaszoltam, hogy láttam már sok ilyet, volt, hogy száz dollárról nyolc dollárra estünk, 1300-ról 110-re, most meg húszezerről 3500-ra. Egyszerűen csak korrigál a piac, 1 millió dolláros Bitcoin árfolyamig eszem ágában sincs nagyobb tételt átforgatni más eszközökbe.”

Noha Joe Bitter már megtehetné, hogy csak a portfóliója hasznát élvezi és nem dolgozik tovább, mégis rátalált útközben egy szerelemküldetés, ami miatt a mai napig kőkeményen dolgozik. Ez pedig az új közösségi platform, az Allyos nevű applikáció, amely 2016 február 22-én – Herczeg Kristóf barátjával közös ötletből – született meg, ezután folyamatosan fejlesztették és 2018-ban mutatták be.

„2018 november 22-én adtuk ki az első publikus verziót a zártkörű béta tesztek után, ami 48 országban jelent meg, de mi a magyar piacra szerettünk volna fókuszálni több okból is. Akkor nem igazán voltunk még kész a termékkel, közel sem volt tökéletes, bár az volt a cél. Rengeteg visszajelzést kaptunk, nagyon sok hasznos tanácsot a felhasználóktól, igényeket, javaslatokat, nagyon izgalmas szakasz volt. A támogatásuk és folyamatos segítségük nélkül ez az egész nem sikerülhetett volna. Az IT feladatokat a legszuperebb hazai fejlesztők végzik a mai napig, részt vesz benne a BigFish és a Broduction csapata is” – fejtette ki Bitter.

És hogy mitől forradalmi az Allyos – SocialStore, az új közösségi platform? Az Allyos-on a letöltés után vásárlók, azaz felhasználók regisztrálhatnak, és létrehozhatnak maguknak egy profilt, hasonlóan Facebook-hoz vagy TikTok-hoz. A felhasználók között aktív csevegő felület is található, ami a Space nevet kapta. A platformon vásárlási szándékkal gyűlnek a felhasználók, főleg azért, mert itt mindenki maga döntheti el az árakat, így a legjobb ár garantált. Ennek alapja a világszerte már jól ismert közösségi finanszírozás.

“A megszokottól eltérően, itt kétféleképpen lehet vásárolni. A SocialStore elnevezésből adódóan, a Store oldal hasonlít az Amazonhoz. Itt webáruház jellegűen vannak akciós termékek, amelyeket bárki megvehet, a kiszállítás mindig ingyenes. Minden terméken van feltűntetett akciós kedvezményösszeg, amiben van egy hatalmas újítás. Mivel az Allyos hasonlóan az Uber-hez vagy AirBnb-hez csupán egy szoftver, egy platform, így nem szállít, nem raktároz, az elérhető termékeket ismert gyártók, forgalmazók, áruházak listázzák. A platformon listázó partnerek között olyanok is szerepelnek, mint a Tesla, Alza, CinemaCity, OMV, Sony, IKEA, Apple, MediaMarkt és a lista folyamatosan bővül. Az említett újítás pedig, ami egyben az egyik védjegye is a platformnak, hogy az eladó által kínált kedvezmény-összegnek van egy extra, közösségi funkciója is. Ezért is hívják ezt közösségi kedvezménynek” – magyarázta Joe Bitter.

„15 éves nemzetközi E-commerce üzemeltetéssel a hátam mögött az üzleti élet nagyon sok problémáját és kihívását ismertem meg mind eladói, mind pedig vevői oldalról. A közösségi vásárlás minden szempontból ideális megoldás: a gyártók és forgalmazók garantáltan drágábban, nagyobb haszonnal adhatják el a termékeiket, kiszakadnak így az árversenyből, az akciós termékeiken felajánlott árkedvezmény pedig egyszemélyes megtakarítás helyett egy felbecsülhetetlen értékű közösségi funkciót kapott, amivel a vásárlók az álmaikat valósíthatják meg. Vásárlói szempontból az infláció és az emelkedő árak folyamatos kihívást jelentenek, de miért is kellene a többségnek egy életen át dolgozni a prémium termékekért, egy középkategóriás autóért vagy egy trópusi nyaralásért? Ezért hoztuk azt a szabályt, hogy a közös vásárlásban való részvétel minimális összege egy dollár, vagyis árfolyamtól függően 350 forint. Ekkora összeggel már esélyt kap bárki az álomtermék eléréséhez és erre, ha itt intézi az illető a hétköznapi bevásárlást, a gyártók vagy forgalmazók a közösségi funkciós kedvezményösszeggel meg is hívják. Egészen más érzés barátokkal, ismerősökkel egy olyan helyen vásárolni, ahol egy 30 milliós új Mercedes nem marad álom tovább, hiszen ő dönti el, mennyit ad ezért az autóért, részt vehet a megvásárlásában akár százezer forinttal is. Ennek a lehetőségnek a sikerét pedig jól mutatja az eddigi 400 ezer letöltés, 82 ezer regisztrált felhasználó és 750 sikeres közösségi vásárló is”- fejtette ki Joe Bitter.

Ha te is lemaradtál a 12 dollaros Bitcoin árfolyamról, itt a soha vissza nem térő alkalom

Joe története stílusosan szemlélteti is az Allyos – SocialStore alapjául szolgáló közösségi vásárlás erejét. Elérhető ugyanis a legnépszerűbb kriptovaluta is a Social oldalon, ahol 0.1 BTC es 0.01 BTC is összedobható közösen. Mivel a közösségi vásárlás egyik alapszabálya szerint a minimum részvételi összeg 1 dollár, így annak, hogy hány olyan szerencsés lesz, aki Joe majd’ 13 dollaros 11 évvel ezelőtti belépő áránál is olcsóbban vehet Bitcoint, – miközben az árfolyam éppen 26.000 dollárnál jár -, csak az szab korlátot, mekkora tömeg rohan a platformra.

Kiemelt hazai sajtócikkek:

Külföldi sajtócikkek:

Kérdés vagy presskit-igény esetén örömmel állunk rendelkezésedre.

Töltsd ki az alábbi formot, és kollégáink hamarosan felveszik veled a kapcsolatot!

A gyakran ismételt kérdéseket itt érheted el.