You are currently viewing Pörög az élet a Space-ben

Pörög az élet a Space-ben

Tudtad, hogy már egy ideje elérhető a közösségi vásárlók saját exkluzív csevegő-felülete az appon belül? Ha nem, akkor gyere, és köszönj be a többi felhasználónak a Space-ben! Mint azt már te is tudhatod, az app, amit a kezedben tartasz, vagyis a SocialStore egy teljesen új közösségi platform, ahol a vásárlók és az eladók együtt gyűlnek össze. Előbbiek azért, hogy világszerte a legolcsóbb árakon szerezzenek be olyan luxustermékeket, mint mondjuk egy PS5 konzol, egy Michael Kors táska vagy egy Audi RS6. Utóbbiak szintén jól járnak, hiszen legkiválóbb termékeiket itt drágábban tudják értékesíteni.

Hogy miért? Mert a luxuscikkek árát a felhasználók együtt dobják össze, a minimum beugró mindenki számára 1 dollár (nagyjából 350 Ft). Számukra tehát teljesen mindegy, mennyibe kerülnek az itt listázott cuccok, hiszen végső soron az a szerencsés, akit a rendszer véletlenszerűen kiválaszt, miután összegyűlt a teljes díj, a bolti árakhoz képest 90, sőt, akár 99%-kal olcsóbban vehet meg bármit. A többiek sem veszítenek közben, mert a bedobott összeg nekik mindig visszajár, méghozzá levásárolható kedvezmény formájában.

A közösség színe-java itt gyülekezik

Ne a Facebookon, Instagramon vagy más, régi social media-platformon keresd a többi közösségi vásárlót, hiszen nekik saját közösségi média-felületük van. A Space exkluzív csevegő az, ahol mind gyülekeznek, neked is itt a helyed. Miért jó, ha minél többen vagytok jelen? Ahogy azt fentebb is írtuk, a SocialStore nem egy webáruház, hanem közösségi platform, amelyet a közösség mozgat és tart fenn. Minél többen vagyunk minél aktívabbak, annál több és annál drágább luxuscikk kerülhet új gazdához, világszerte a legolcsóbban.

Légy tagja a közösségi vásárlók seregének!

Mi kell tehát ahhoz, hogy a következő PlayStation 5 nálad landoljon? Először is, lépj be a Space-be, és oszd meg a többiekkel, hogy ebbe a termékbe szeretnél beszállni, majd toborozz az itt elérhető több ezer másik felhasználó közül társakat, akiknek szintén megér legalább 350 Ft-ot a konzol! Ne feledd, jelenleg több száz világmárka és üzlet listázza legjobb árucikkeit a SocialStore-ban. Ahhoz, hogy garantáltan összegyűljön a kijelölt időn belül valaminek az ára, célzottan kell rámozdulni a lehető legnagyobb létszámban. Erre a Termékmegosztás és a Meghívás funkciók mellett a Space is kiváló lehetőséget nyújt.

Csevegj, toborozz, és mondd meg, mi hiányzik!

Ugyanitt 0-24-ben tudsz csevegni a többiekkel. Ha valami kérdésed merülne fel, esetleg tippre van szükséged, mert nem tudod, mibe lenne érdemes beszállnod, erre is tökéletes felületet biztosít a Space. Itt tudakolhatod meg azt is, ki volt az a szerencsés, aki a legutóbb elvitte a kiszemelt terméket. Ha problémád, megjegyzésed van a kínálatot illetően, azt is beírhatod, hiszen a társult üzletek és márkák ezekből a visszajelzésekből látják, mit érdemes még közösségi vásárlásra kínálniuk. Hiányolsz valamit? Írd meg, és egy héttel később talán már az is megszerezhető lesz 350 Ft-ért.

Ha még nem próbáltad ki a Space-t, itt az ideje! A többiek már mind itt gyülekeznek, szállj be Te is a buliba, és légy aktív részese a közösségi vásárlók seregének!

Benne vagy?

ALLYOS – SocialStore

#allyos #SocialStore #Space

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
17 hozzászólás
legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline Feedbacks
View all comments
Lukács János
Lukács János
23 napja

Gyertek, minél többen, ott kell megdumálni, mire menjünk rá célzottan. 🙂

Johnny Cage
Johnny Cage
Reply to  Lukács János
23 napja

Igen. Most a Switch lehet esélyes megint. 🙂

Kingsman
Kingsman
Reply to  Johnny Cage
23 napja

Én már benne 2 dolcsival eddig.

Antal Virág
Antal Virág
23 napja

Én már bent vagyok. 😀

Kovács Ottó
Kovács Ottó
Reply to  Antal Virág
23 napja

Én is. 😛

Roger Rabbit
Roger Rabbit
23 napja

Hol van ez pontosan?

Lexi
Lexi
Reply to  Roger Rabbit
23 napja

Appon belül a főmenüben találod. Ha nem akkor meg frissítsd az appot a legújabb verzióra! 🙂

Roger Rabbit
Roger Rabbit
Reply to  Lexi
23 napja

Köszi, megvan! 🙂

Frank
Frank
23 napja

Pont írták is a Space-ben, hogy a PS Portal felkerülhetne. 🙂

Speedy Gonzales
Speedy Gonzales
Reply to  Frank
23 napja

Támogatom! 🙂

Gabrielle
Gabrielle
23 napja

Miért pont Space? :O

Kronos
Kronos
Reply to  Gabrielle
23 napja

Miért ne? 😀

Erős Pista
Erős Pista
23 napja

A termékek is pörögjenek, főleg a Samsung TV és a Switch akkor. 😀

Gerike
Gerike
Reply to  Erős Pista
23 napja

Ez az! 😀

apple_guy
apple_guy
Reply to  Erős Pista
23 napja

Én benne mindkettőben, párszor meg is osztottam. Bízom benne hogy meglesz mindkettő. 🙂

Simon Says
Simon Says
Reply to  apple_guy
23 napja

Hajrá!

Pixie
Pixie
23 napja

Régen a FB csopi volt, de ez sokkal jobb. 🙂