You are currently viewing Nőnapra esett az eddigi legkalandosabb PS5-átadás

Nőnapra esett az eddigi legkalandosabb PS5-átadás

  • Post author:
  • Post category:NewsFeed

Még egyszer gratulálunk szerencsés közösségi vásárlónknak, aki mindössze 44 dollárért, azaz nagyjából 16.000 Ft-ért vásárolta meg vadonatúj PlayStation 5 konzolját a SocialStore közösségi platformon, méghozzá Rekál csapatában. A konzol új tulajdonosa régóta tagja az Allyos-közösségnek, 2020 óta több kisebb és nagyobb értékű terméket volt lehetősége tetszőleges áron megszerezni, köztük egy MediaMarkt és egy Notino ajándékutalványt, egy Apple Watchot és egy Xiaomi Mi Scootert is.

Sikerének titka egyszerű, ő folyamatosan használja az applikációt, hiszen jól tudja, hogy itt éjjel-nappal megy a pörgés, naponta gyűlnek össze a kijelölt céltermékek árai. Ez itt nem a gyors vásárlás vagy az egyszeri szerencse helye, hanem az a platform, ahol a felhasználók együttes erőfeszítéssel teszik egymás számára elérhetővé a talán elérhetetlennek gondolt árucikkeket. Minden termék, így a PS5 esetében is a kijelölt célárat együtt, minimum 1 dolláros beszálló össszegekkel dobják össze az érdeklődők, és végül egy szerencsés kiválasztott megszerezheti a vásárlás jogát, annyiért, amennyivel beszállt a közösbe. Mindenki más ilyenkor nem elbukja a pénzét, hanem csak annak közösségi funkcióját veszíti el, azaz az összeget levásárolható kedvezményként válthatják be az appon belül.

Az egész család segített eljuttatni a terméket a szerencsés vásárlóhoz

Rekál vásárlói csapata már három PlayStation 5-öt dobott össze, és amikor csak tehette, az influneszer a szerzeményeket személyesen adta át. Ebben az esetben is ez volt a terv, ám a szerencsés vásárlónk külföldi tartózkodása miatt ez nem tudott összejönni, és így végül az Allyos történetének egyik legkalandosabb kézbesítése kerekedett ki a dologból.

Felhasználónk elsőként édesanyját kérte meg rá, hogy vegye át a terméket a nevében, akivel végül szintén nem sikerült összehozni az átadást. Az Allyos ugyanakkor egy percre sem áll meg, a megbízott kézbesítő így most sem adta fel addig, ameddig el nem juttatta jogos tulajdonosához a konzolt. Egészen Kunszentmiklósig vitt az útja, ahol aztán szerencsés közösségi vásárlónk nagymamáját látogatta volna meg, épp nőnapon a szerzeménnyel, és természetesen az elmaradhatatlan nőnapi csokorral együtt nyújtotta volna azt át neki. A sors ismét közbeszólt, a találkozó nem jött össze, hát improvizálni kellett. Végül a család egy másik tagja ugrott be, akin keresztül a PS5 és a csokor is eljuthatott jogos tulajdonosához. Innen is köszönjük az egész család részvételét a történetben, reméljük még sok, a SocialStore közösségi platformon vásárolt termékkel gazdagodnak a jövőben is.

Ha szeretnéd a következő PlayStation 5-öt megszerezni, akkor szállj be már most az összedobásába. Az ár 82%-a már össze is jött. Csatlakozz Rekál vásárlói csapatába, és ha szerencséd van, személyesen veheted át tőle a tetszőleges áron vásárolt konzolodat.

Benne vagy?

ALLYOS – SocialStore

#allyos #SocialStore #PlayStation5 #Rekál