Nem akármilyen eredménnyel zárta negyedik negyedévét a Sony. Jelentésük szerint ugyanis az előző évhez képest több mint háromszor annyi PlayStation 5 konzol fogyott el a január és március közti időszakban. Akkor mindössze csak 2 millió darab került gazdához belőle, 2023-ban ez a szám nem kevesebb, mint 6,3 millióra nőtt. Eközben a Microsoft jelentése visszaeséseket mutatott a Xboxok értékesítése terén. Összességében egyébként már 38 millió PlayStation 5-öt adtak el, ami különösen jó eredmény, figyelembe véve, hogy a piacra kerülését követően nem sokkal komoly készlethiány sújtotta a gyártást, melynek hatásai még mindig érezhetők.
Úgy tűnik azonban, hogy mindez nem hátráltatta jelentősen a cég terveit. A PlayStation 4 például – mely nem nézett szembe hasonló problémákkal – ugyanennyi idő alatt 40 millió darabos eladásig jutott el, amihez képest tehát csak 2 milliós lemaradása van az új verziónak. A szakértők emiatt is úgy látják, hogy a PS5 végül jócskán felülmúlhatja elődjét, és a Sony legsikeresebb konzolja lehet. Az ára egyébként üzlettől és csomagolástól függően a tavaly bejelentett emelkedések miatt a korábbi 184.990 Ft-os ajánlott fogyasztói ár helyett már 200 és 250 ezer Ft körül mozog. Ennek ellenére úgy tűnik, a legtöbben nem tettek le a vásárlásról, bár bizonyára hasznosabban is el tudták volna költeni ezt a pénzt.

Akár ingyen is a Tiéd lehet!
200.000 vagy 0 Ft? Te döntöd el!
Szerencsére van egy olyan megoldás, amivel a konzol is a Tiéd lehet, de elég, ha 3.500 vagy akár csak 350 Ft-ot fizetsz érte. Sőt, ingyen is elviheted. Minderre világszerte csak egy helyen van lehetőséged, a SocialStore közösségi platformon, ahol szerencsére a Sony is azon márkák táborát erősíti, mely termékeit közösségi finanszírozás-alapú vásárlásra kínálja, köztük a PS5-öt is. Mit jelent ez pontosan? Azt, hogy a konzol árát nem egyedül kell kifizetned, hanem a többiekkel együtt dobjátok össze azt. A minimum beugró $1 (nagyjából 350 Ft), ami óránként ugyanennyivel növelhető a célár 10%-áig. Végül egy szerencsés kiválasztott megszerzi a vásárlás jogát a betett összegért cserébe, mindenki más pedig levásárolható kedvezményként kapja vissza a pénzét, melyet a STORE oldalon válthat be 100%-ban.
Ha ugyanitt veszel valamit a több tucat remek listázott termékből, melyeket verhetetlen áron szerezhetsz meg, azt azt kínáló márkák ingyenes beugrókat adnak neked ajándékba közösségi vásárlásaidhoz. Itt is van néhány Sony-termék, például a PS5-höz való DualSense Midnight kontroller. Ezt megvásárolva a Sony nem kevesebb, mint $4 kredittel, avagy indollárral ajándékoz meg Téged, melyet be is dobhatsz a PlayStation 5-be. Ha szerencséd van, és téged választ ki véletlenszerűen a rendszer, akkor a PS5-ödet ingyen kaptad a Sonytól.
A PS5 összedobására egyébként 25 nap van jelenleg, szóval, ha szeretnéd, szállj be most, és hívd meg barátaidat is! A terméket közvetlenül megoszthatod közösségi oldalaidon a Termékmegosztás funkcióval, a Space csevegőben pedig a már meglévő, több ezer közösségi vásárló közül toborozhatsz társakat. Hajrá!
Benne vagy?
ALLYOS – SocialStore
#allyos #SocialStore #Sony #PlayStation
Már beszerezve 🙂
PS5-ben benne!
Én inkább a PS VR2-be szállok be.
Abba én is.
Xbox jobban pörög most, én inkább abba dobok még.
Meglátjuk, most lassabban pörög, mint azelőtt.
Hát nem csoda, hogy végre megint lehet kapni.
Pörgessük akkor végre a PS5-öt!
azaz!
Gyertek akkor, dobjuk össze!
PS5-ben benne, megosztva!
Kemény! 2 éve pult alól se lehetett kapni 😀
Hát pont azért lőtt most így ki. Meglátjuk aztán év végéig mennyire esik vissza.
Valamiért itt mindig az xboxra mennek inkább rá az emberek.
Hát az olcsóbb, gyorsabban jön össze az ára, gondolom.