Ti kértétek, most elhozzuk nektek: múlt heti beszavazásunkon a téli sportok szerelmeseit kérdeztük meg arról, hogy inkább egy Raven deszkát vagy egy Elan sílécet látnának-e szívesen a Social kínálatában. Nos, úgy tűnik, a deszkások vannak többségben, ugyanis a board fölényesen győzött. Ahogy ígértük, már el is kezdhetitek összedobni az árát.
Tíz ember kell csak hozzá!
Alapból minden résztvevő maximum a deszka célárának 10%-ával szállhat be, vagyis a 330 dollár értékű termék esetén legfeljebb 33 dolcsit, azaz körülbelül 12.500 Ft-ot fizethetsz ki érte. Nézz szét nyugodtan az Árukeresőn vagy bárhol máshol, ennél jobb árat garantáltan nem fogsz találni hozzá. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy legalább tíz közösségi vásárló kell ahhoz, hogy összegyűljön a díj. Ez a minimum, de minél több vásárlót sikerül behúzni, annál nagyobb kedvezményre nyílik lehetőséged. Ha például 330 boardos gyűlik össze, akkor mindenkinek elég csak 1 dollárral, vagyis nagyjából 370 Ft-tal beszállni, és akkor egyikünk biztosan el is viszi annyiért. Ha pedig növelnéd az esélyeidet, óránként újabb 1 dollárt dobhatsz be, de 33-nál többet nem. Végül a rendszer egy szerencsést sorsol ki, aki a betett pénzért cserébe megveheti a deszkát.
Arról, hogy minél gyorsabban összegyűljön a snowboard ára, te magad gondoskodhatsz, az alábbi módokon:
- Oszd meg! – használd a Termékmegosztás lehetőséget az appban és oszd meg a boardot Facebookon, Instán, Viberen, ahol csak csak tudod, menő dizájnnal. Barátaid és ismerőseid így egy pöccintéssel be tudnak szállni.
- Hívj meg! – Ha van még Meghívód, akkor küldj belőle barátaidnak az appból. Ha újonnan regisztrálnak, az első feltöltésük után ingyenes beugrót kapnak, és ugyanez neked is jár utánuk.
- Beszéld meg! – Használd a SocialStore exkluzív csevegőfelületét, a Space-t, ahol többek között társakat toborozhatsz magadnak a közösségi vásárláshoz.

Ha nincs szerencséd, a pénzt levásárolhatod
Mi van akkor, ha összegyűlt az ár, de nem te vagy a szerencsés? A betett összeg úgynevezett közösségi kedvezménnyé válik, és azt elköltheted a Store-oldalon listázott rengeteg jó áras terméken. Így például olcsóbban veheted meg a 3 darabos Paradontax fogkrémet, hiszen úgyis az az egyik legnagyobb fogyóeszköz a fürdőszobában. De ha valami értékesebbre vágysz, egy Xiaomi Bluetooth hangszórót vagy akár egy LG 4K monitort is beszerezhetsz kedvezményesen. Ha pedig nem akarod ezekre beváltani a visszakapott beugródat, akkor a Paradontax, Xiaomi vagy az LG bónusz indollárt, azaz közösségi kreditet ír jóvá neked, amivel megint beszállhatsz a közösségi vásárlásba, gyakorlatilag ingyen.
Ha neked 370 Ft-ot sem ér meg a Raven deszka, akkor írd meg kommentben, hogy milyen terméket dobnál össze legközelebb. Hamarosan újabb szavazást indítunk, lehetséges, hogy ott már a Te kedvencedre voksolhatsz.
Benne vagy?
ALLYOS – SocialStore
#allyos #SocialStore #Raven #elan #paradontax #LG #xiaomi
Kivinném a Mecsekbe
Nincs is hó már arra évek óta 🤣🤣 Persze nyilván ez nem jó jel, csak kinomban röhögök rajta…. 🤔
Zsír, a Raven jó cucc, így meg pláne visszautasíthatatlan 👍
Deszkát még vinném de hol használom
Minket felvidékieket sítalpakkal a lábunkon szült a Magas-Tátra, ezt mindenki tudja. De ez a snowboard se rossz, na🙂
Meg is tanitasz hasznalni?
Hát snowboardozni nem tudok, de más sportcuccba szívesen beszállok.
I am sorting out relevant information about gate io recently, and I saw your article, and your creative ideas are of great help to me. However, I have doubts about some creative issues, can you answer them for me? I will continue to pay attention to your reply. Thanks.