You are currently viewing Már a SocialStore-ban is megszerezhető a PlayStation Portal

Már a SocialStore-ban is megszerezhető a PlayStation Portal

A Sony hivatalosan is bemutatta a régóta szóbeszéd tárgyát képező remote play eszközét, a PlayStation Portált. A kézikonzolt sokáig a Nintendo Switch nagy kihívójaként emlegették, azonban úgy tűnik, a Switchnek mégsem kell annyira tartania tőle. A Portal ugyanis lényegében csak egy kontrollerbe olvasztott képernyő lesz, amin önállóan nem tudunk majd játékokat futtatni. Otthoni PS5 konzolunkon elindított game-eket azonban wi-fire csatlakozva bárhol lehetőségünk lesz folytatni vele. A kütyü így tehát sem a PS VR2-vel, sem a felhőalapú játékokkal nem lesz kompatibilis, cserébe ugyanakkor annak 8 colos LCD kijelzőjén 1080p felbontásban és 60 FPS-sel élvezhetjük játékainkat.

Mindez sokak számára lehet kiábrándító hír, mégpedig két okból kifolyólag. Az egyik, hogy a PS Portal bolti ára 85.000 Ft lesz, vagyis nagyjából ugyanannyiba fog kerülni, mint a jóval többre képes Nintendo Switch. Emellett Bluotooth hangtámogatás sem lesz hozzá, ami azt jelenti, hogy csak a nemsoká megjelenő a Pulse Elite wireless headsettel és a Pulse Explore wireless füldugóval lesz rendesen használható. Ha tehát a teljes élménycsomagot akarjuk, ezek valamelyikét is meg kell vennünk hozzá 150, illetve 220 euróért.

Dobjuk össze már a megjelenés előtt!

Kell ez nekünk? Ha összedobjuk, simán!

Ilyen feltételek és árazás mellett valószínűleg még a legelhivatottabb PS-esek is elgondolkoznak azon, megéri-e egyáltalán beszerezni a kézikonzolt, ami mellé még a fülhallgatók valamelyikét is ki kéne fizetni, ha a komplett csomagra vágyunk. Ezeknek a kétkedőknek most különösen jó hír lehet, hogy mind a PlayStation Portal, mind a hozzá való Pulse Elite és Pulse Explore elérhetővé vált a SocialStore-ban, ahol történetesen közösségi vásárlás zajlik. Világszerte ez az egyetlen olyan közösségi platform, ahol erre van lehetőség. Ez dióhéjban azt jelenti, hogy bármilyen listázott termék, így a Portal és a headsetek árát is össze lehet dobni a közösség többi tagjával, 360 Ft-os minimum beugrókkal. Végül csak egy szerencsés veheti ugyan meg (annyiért, amennyit betett a közösbe), de miután egyszer összegyűlt az ár, a közösségi vásárlás rögtön újraindul a nulláról, így nincs határ, akárhányan szerezhetnek egy ilyen kézikonzolt 90%-kal olcsóbban, ha kellően nagy tömeg gyűlik össze, akiknek megér legalább 350 Ft-ot.

A terméket meg is lehet osztani, barátokat, ismerősöket szabadon be lehet hívni a buliba, így a közösség tagjai maguk gondoskodhatnak arról, hogy sikeres legyen a vásárlás. A legjobb rész pedig az, hogy veszíteni nem lehet, mert akinek épp nem volt szerencséje – értsd, nem ő került véletlenszerűen kiválasztásra – az mindig visszakapja a betett pénzét. Levásárolható kedvezményként válthatja be azt a STORE nevű oldalon. Vehet mondjuk egy karton Hell energiaitalt vagy Apple AirPodsot sokkal olcsóbban, kiszállítási díj nélkül.

Ha csak egy szikrányi kétely is van benned azzal kapcsolatban, hogy megéri-e 220 eurót csak a Portalra költened, akkor határozottan jobban jársz, ha már most beszállsz a termék közös vásárlásába. A megjelenés napjára már össze is gyűlhet az ár, és az elsők közt lehet a tiéd a kütyü. Szóval, 8.500 Ft hogy hangzana 85.000 helyett? Csak rajtad múlik, hogy összejön-e. Kezdd el most a közösségi vásárlást!

Benne vagy?

ALLYOS – SocialStore

#allyos #SocialStore #Sony #Playstation #Portal #PulseElite #PulseExplore

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
21 hozzászólás
legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline Feedbacks
View all comments
Simon Says
Simon Says
21 napja

Na végre, már vártam! 🙂

Dante
Dante
21 napja

Beszállok. Boltban viszont tuti nem venném meg, nem éri meg.

Johnny Cage
Johnny Cage
21 napja

Hát azért ez eléggé kicseszsés, hogy a fülest is meg kell venni hozzá. De legalább minden fent van SocialStore-ban 😀

Speedy Gonzales
Speedy Gonzales
Reply to  Johnny Cage
21 napja

Azaz. Amúgy én sem venném meg. A füles kb annyiba kerül mint maga a konzol.

Rebel Moon
Rebel Moon
Reply to  Speedy Gonzales
21 napja

Elég fura.

apple_guy
apple_guy
21 napja

Eddig a fórumokon eléggé megoszlanak a vélemények.

Frank
Frank
Reply to  apple_guy
21 napja

Nem véletlenül.

Kovács Ottó
Kovács Ottó
Reply to  Frank
21 napja

Ennyire rossz? :/

Bomber Jack
Bomber Jack
Reply to  apple_guy
21 napja

Hát igen, én is tartok tőle. :/

Cagliostro
Cagliostro
21 napja

Nem kell. Inkább akkor a Switchet toljuk!

Erős Pista
Erős Pista
21 napja

Na ennek most örülünk 😀

Jade
Jade
21 napja

Egyelőre nem vagyok meggyőződve, hogy megéri-e ebbe beszállni. Switch, ROG Ally jobb opció szerintem.

Kingsman
Kingsman
21 napja

10 dolcsival benne leszek, aztán majd meglátjuk.

Lexi
Lexi
Reply to  Kingsman
21 napja

Nekem annyit nem fog megérni. Max 5-öt. A többi megy a switchbe.

Bp23
Bp23
21 napja

Dobjuk össze a portalt meg a két fülest is! 😀

Nóri
Nóri
Reply to  Bp23
21 napja

Úgy legyen. 😛

Rue
Rue
21 napja

Én kihagyom.

Wrestler
Wrestler
21 napja

Nyomassuk!

Pixie
Pixie
21 napja

Nekem is felejtős, a Switch sokkal jobban izgat.

Mr. Nice Guy
Mr. Nice Guy
Reply to  Pixie
21 napja

Arra most én is rá vagyok nagyon kattanva. Remélem legkésőbb a jövő hét közepéig össze is gyűlik.

Pixie
Pixie
Reply to  Mr. Nice Guy
21 napja

Úgy legyen. 🙂