Gyakran Ismételt Kérdések

Az Alapok

Mi az Allyos?

Az Allyos márkanév az angol “All Yours”, azaz minden a tiétek szlenges fantázianeve. Egy ingyenesen letölthető közösségi mobil app platform, ami az online vásárlást és annak élményét helyezte a legmagasabb szintre. Ehhez egy helyre invitálta az eladókat és a vásárlókat, majd egy technológiai fejlesztéssel egybeépített két ismert vásárlási megoldást. Így elkészült az első úgynevezett SocialStore.

Mi az a SocialStore?

A SocialStore (Közösségi Áruház) gyakorlatilag két áruház, azaz két vásárlási lehetőseg egyben. Így valósult meg, hogy az eddig megszokottnál sokkal jobb eredménnyel lehet vásárolni, de különbséget kell tenni a két oldal és működése között. Az egyik oldalon online webáruházként működik, minden terméken elérhető akciós kedvezmény, amihez viszont egyedülálló közösségi funkció is jár. Ezt a közösségi funkcióval rendelkező kedvezményt hívják Multikedvezménynek, ezt az áruház oldalt pedig Store oldalnak. A másik oldalon drága és luxustermékek kaphatók, viszont itt nem tudsz egyedül megvenni semmit. Csakis közösségi finanszírozás alapon, aukciós keretek között tudsz beszállni egy-egy termék megvásárlásába, másokkal közösen. Ezt csakis Multikedvezménnyel teheted, és ezt az áruház oldalt hívják Social oldalnak.

Mire jó a Social oldal?

A Social, vagyis Közösségi oldalon közösségi vásárlás zajlik. Itt a vásárlók a világon legolcsóbban vehetnek meg eddig akár elérhetetlenül drága termékeket, a gyártó vagy eladó pedig jóval magasabb áron értékesíthet. Az elnevezésből is adódóan ez az áruház oldal közösségi finanszírozás alapon működik, vagyis a termék ára eloszlik a vevők között, mivel azt együtt dobják össze. Ennek gyakorlati menete az ismert aukciókhoz hasonlít, viszont itt a kikiáltási ár fix, vagyis nem változik, ezt az összeget gyűjtjük össze a licitekből amik a hagyományos aukcióktól eltérően itt összeadódnak. A licitálási összeg is szabályhoz kötött, a minimum és maximum licit is 1 USD. További szabály, hogy mivel fix lejárati ideje van minden közösségi vásárlás aukciónak, így kizárólag óránként egyszer lehet licitálni, a megengedett maximális es minimális összeggel, azaz az 1 dollárral. Egy-egy termék megvásárlásához minimum 10 résztvevő vásárló kell, amire - ha az ár 100%-ban összejött - egyikük véletlenszerű kiválasztás alapján megkapja a vásárlási jogot, vagyis elviheti a terméket. Így ezzel a védett közösségi vásárlási megoldással garantáltan 90%-kal olcsóbban lehet vásárolni, a legalacsonyabb vételi ár pedig 1 USD.

Mire jó a Store oldal?

A megszokott online webáruház formában ingyenes kiszállítással tudsz megvenni akciós termékeket korrekt áron. Itt nincs közösségi vásárlás vagy licit, ez olyan, mint a “Buy Now” funkció az eBay-en. Ami az újítás, hogy az innen vásárolt termékeken a kedvezmény összege kredit, azaz feltöltés a közösségi vásárláshoz a Social oldalon. Tehát ha itt vásárolsz, a gyártók és forgalmazók által kapott akciós kedvezménnyel invitálnak beszállni a többiekkel a drága és prémium termékeik közösségi vásárlásába. Ha itt vásárolsz, akkor ezt extrába kapod. Valamint ha a közösségi vásárlásban összegyűlt sikeresen egy termék ára, de nem te voltál a szerencsés, a betett licitösszeged 100%-ban visszakapod ide, és gyűlik a pénztárcádon belül, bármely terméken levásárolható kedvezményként. Ezt a kapott kredit kedvezményt, ami a Social oldalon Indollár, és ha elveszíti a közösségi funkcióját, levásárolható kedvezményként működő összeget nevezzük Multikedvezménynek. Kicsit olyan, mintha egy boltban minden árucikkhez járna tombola is, amit ha nyersz, elveszíted, mert fizetsz, ha nem nyersz, akkor visszakapod és levásárolhatod a következő alkalommal.

Mi az a Multikedvezmény?

A Multikedvezmény a nevéből adódóan nem szimpla, hanem kettős funkcióval bíró kedvezmény, ami kizárólag a SocialStore-ban érhető el. A Multikedvezmény egyik funkciója a hétköznapokban eddig is ismert árcsökkentő, vagyis levásárolható kedvezmény, ami a spórolás egyik klasszikus formája. A másik funkciója pedig a közösségi funkció a közösségi vásárlásokban való részvételhez. Ebben az aktív formájában hívjuk Indollárnak, ami a Social oldal és közösségi vásárlás egyetlen hivatalos részvételi valutája. 1 Indollár mindig 1 USD-vel egyenlő. Az Indollár mindaddig szabadon használható bármikor, bármeddig, bármennyi termékben, ameddig az el nem veszíti közösségi funkcióját és alakul vissza hagyományosan 100%-ban levásárolható kedvezmény összeggé.

Mi a közösségi vásárlás?
A közösségi vásárlást (Social Shopping) valójában az Allyos hozta létre azzal, hogy a Store oldalt és Social oldalt a platformon működő formájában megépítette. A közösségi vásárlás így egy levásárolható kedvezmény alapú közösségi finanszírozás.  A közösségi vásárlás az Allyos platform Social oldalán zajlik, amihez a közösségi funkcióval is rendelkező kedvezményt, mint részvételi összeget (Multikedvezmény) vagy előre feltöltheted Indollár formában vagy a Store oldali vásárláskor a gyártók és forgalmazók adnak és írnak jóvá.
Ingyenes a használat?

Igen. A SocialStore mobil app letöltése és használata ingyenes, csupán profilt kell nyitni hozzá, amihez jár kettő áruház pénztárca is ingyen. Egyik a Store oldali, ahová a levásárolható kedvezmény gyűlik, másik pedig a Social Balance, vagyis a közösségi egyenleg, ahová vagy feltöltesz, amennyit szeretnél bármilyen bankkártyát használva, vagy pedig a Store oldali vásárláskor kapsz hozzá kreditet az eladótól.

A saját profil készítése is ingyenes?

Igen. A vásárlói és a felhasználói profil készítése is ingyenes. Értékesítői, azaz platform-partner- és influenszer-profil készítéséhez vedd fel a kapcsolatot az érintett részlegünkkel, akik tájékoztatnak a teendőkről.

Hogyan kezdjem az áruház használatát?

Az applikáció letöltése és használata minden országban ingyenes. Letöltés után fiókot kell regisztrálnod, amihez kapod a belső pénztárcákat. Fontos, hogy nézd végig az oktató anyagot, amit egyben a Help Centerben is megtalálsz bármikor, hiszen a hagyományostól eltérő használatot igényel a közösségi vásárlás, amihez fontos megismerned a részleteket. A Push üzeneteket is mindig tartsd bekapcsolva, mert ha te vagy a szerencsés közösségi vásárló, akkor csak 24 órád van elfogadni a terméket, utána következőt választ a rendszer, hogy senki ne várjon sokáig indokolatlanul. Első lépésként érdemes megnézned, találsz-e bármi hasznosat a Store oldali kínálatban, hiszen minden terméken van kreditjóváírás, így a vásárlással már lesz is közösségi egyenleged és beszállhatsz a közösségi vásárlásokba. Ha nem találsz éppen semmit a Store oldalon, amire szükséged lehet, tölts fel a Top Up funkcióval, és már kezdheted is a közösségi vásárlást. Ha bármelyik aukcióban nem volt szerencséd, a feltöltésed csak a közösségi funkcióját veszíti el, teljes egészében átkerül a Store oldali egyenlegedre és levásárolhatod. Érdemes meggyorsítani a közösségi vásárlásokat, és szólni vagy meghívni a legjobb barátaidat, így nagyobb eséllyel viszi el valamelyikőtök a te baráti körödből.

Miért a SocialStore az online vásárlás magasabb szintje?

Főleg a végeredmény miatt, mivel a statisztikai adatok szerint a rendszeres használók 76.3%-kal magasabb érteket kapnak a pénzükért, vagyis átlag ennyivel olcsóbban jössz ki a vásárlásokkal bármely másik ismert hagyományos vagy online áruházhoz képest. Ezért is nem meglepő, hogy egyre több hagyományos áruház is itt listázza kiemelt termékeit és hozza ide az akcióit, hiszen ők is, és a vásárlóik is jobban járnak. Játékosan és nyugodtan teheted próbára a szerencsédet minden órában. Lehetőséged nyílik a szíved választotta termékeket megvenni, legyen az okostelefon, óra, TV, autó, utazás, lakás, amihez - ha a napi vagy heti bevásárlásodnak csak egy kis részét is itt végzed - a gyártók segítenek hozzájutni.

Az Appról

Miért jobb a Store oldalról vásárolni, mint bármely más online áruházból?

Mert az értékesítő platform-partnerek a vásárlásnál állják a nagyértékű, vagy luxustermékek közös megvásárlásában való részvételed. Ha te vagy a szerencsés licitáló, akkor a te részvételi összeged a vásárlási díj. Ha nem volt szerencséd, a következő alkalomnál bármely terméken 100%-ban levásárolhatod az összeget. Vagyis a gyakorlatban ez az egyetlen online áruház a világon, ahol 3000 Forint kedvezmény akár 3 millió Forintot is érhet, vagy akár egy új autót, vagy lakást, luxusnyaralást.

Hogyan tud a Social oldali vásárlás a legolcsóbb lenni?

Csak akkor a legolcsóbb, ha a minimum részvételi díjat, vagyis az 1 USD-t annak tekintjük. Hiába itt a legdrágábbak a termékek, átlag 50%-kal magasabb profittal értékesíthetik az eladók, a minimális részvételi összeg 1 USD, amit óránként növelhetsz, ha akarsz az aukció időkeretén belül. Tehát valójában azért ez a világ legolcsóbb vásárlási helye, mert te döntheted el, mennyit ér meg neked egy-egy termék, te döntöd el, mit jelent számodra a legolcsóbb. Kockázat nincs, hiszen levásárolható kedvezménnyel vehetsz csakis részt.

Mi az az Indollár és hogyan lehet hozzájutni?

Az Indollár az Allyos - SocialStore védjegye és egyben az egyetlen fizetőeszköz, amivel a közösségi vásárlásokba be tudsz szállni a Social oldalon. Az elköltésének szintén védett egyedi ismertetője, hogy korlátozva van az elköltési sebesség és mennyiség, hiszen óránként csakis 1 Indollárt lehet elkölteni termékenként. Az Indollár így valójában az első olyan fizetőeszköz, ami teljesen egyenrangúvá és egyenlő esélyűvé tesz minden egyes felhasználót, hiszen az egyetlen univerzális korlátot kapta a pénz mozgásához, amiből minden embernek a világon egyformán van: az idő. Mivel minden embernek a világon 24 órája van egy nap, a SocialStore platform közösségi alapokon működik, így az egyetlen egyenlő közösségi korlátot fejlesztette a vásárlási rendszerbe, tehát minden egyes vásárló naponta maximum 24 dollárral szállhat be egy-egy termék megvásárlásába. Indollárt tudsz előre feltölteni a Social pénztárcádba, bármilyen bankkártyát használva. Közösségi vásárlásban aktív, tehát Indollárt addig lehet használni, ameddig a célár 100%-ban összegyűlik határidőn belül. Ebben az esetben sikeres közösségi vásárlásról beszélünk, egy résztvevő a finanszírozók közül kiválasztásra kerül véletlenszerű alapon, aki a betett összegért megveheti a vásárlás jogát. Ebben az esetben az Indollár opciós vételi árrá alakul. Az összes többi résztvevő, akiknek nem volt szerencséjük ebben a finanszírozó körben, visszakapja az Indollárját, viszont az elveszíti a közösségi funkcióját és 100%-ban levásárolható kedvezménnyé alakul, és gyűlik a Store oldalon, amit ezután el lehet költeni vásárlásnál. Lehet Indollárt szerezni még a gyártóktól és forgalmazóktól is, a Store oldali vásárlással. Minden terméken a Multikedvezmény összege jelzi, mennyi Indollár kreditet ad az aktuális platform kereskedő partner. Ezt azért kínálják, hogy a Social oldalon így a drágább termékekben minél többen részt vehessenek és a hétköznapi vásárlásukhoz akár jóval nagyobb értékű cikkeket is hazavihessenek.

Miért van fix célára a Social oldali termékeknek?

Mert az a vételár. Itt nem titkos az összegyűlt összeg, és nem is licitverseny az ár, hogy a leggazdagabb vihesse el a terméket. Itt a célárat tesszük közösségi finanszírozásba, így pontosan lehet látni az állást, esélyeket és maximális összeget. Licitálási szabály a minimum 1 dolláros részvétel, maximális licitösszeg a hátralevő idő órában. Ennek pozitív eredménye, hogy így a közösségi vásárlásokban nem a leggazdagabb veheti meg a terméket, aki a legmagasabb licitet adta, hanem bármely licitáló, aki véletlenszerűen lett kiválasztva, amint a kikiáltási ár 100%-ban összegyűlt. Érdemes ezért minden egyes listázott termékben legalább a minimum összeggel, azaz 1 dollárral benne lenni, hogy az esély meglegyen.

Miért van lejárati ideje minden Social terméknek?

Az idővel van korlátozva és garantáltan biztosítva, hogy minden résztvevőnek egyenlő esélyei legyenek. Mivel a minimum részvételi összeg 1USD-re szabályozott és csak óránként lehet emelni, csakis 1 USD-vel, így a maximum részvételi licitösszeget a hátralévő idő korlátozza minden terméken. Annyival tudsz maximum licitálni és részt venni, így növelve az esélyeidet, amennyi idő, azaz óra hátra van. Ebben hasonlít a hagyományos aukciókhoz a Social oldal, ugyanakkor hatalmas pozitív különbség is van. Itt a kikiáltási ár az fix, és az aukciónak határideje van.

Mi a legkisebb részvételi összeg a közösségi vásárlásban?

A szabályzat szerint a legkisebb részvételi összeg, vagy licitösszeg az 1 Indollár, ami minden esetben 1 USD-nek felel meg, mivel a SocialStore egységes globális platform és mindenki minden országban ugyanazt a kínálatot látja dollárban. Amit érdemes itt tudni, hogy a maximum összeg is korlátozva van, hiszen csakis 1 dollárral lehet emelni a licitet óránként.

Mekkora a legnagyobb összeg, amivel részt lehet venni egy termék közösségi összedobásában?

Valójában pontosan akkora, amennyi idő, vagyis óra még hátra van az adott termék közösségi kampányából. Egy dolgot fontos észben tartani. Ha például egy 1000 dolláros terméknek még van 5 órája hátra, viszont ez a termék nagyon népszerű, és van 5000 érdeklődő közösségi vásárló, akik a következő 10 percben mind beszállnak a finanszírozásba, akkor hiába van ideálisan 5 óra hátra, rengetegen szállnak be és 10 perc múlva összegyűlhet a termék ára és a gazdája kiválasztásra is kerül. Tehát valójában a lejárati idő csak a maximális aktuális elérési időt mutatja, ha egy termék nagyon populáris, akkor az akár 10 percenként is összegyűlhet sok érdeklődő esetén. Ilyenkor a platform értékesítő partneren múlik, mennyi termék áll rendelkezésre, ha több van, akkor a termék automatikusan újraindul nulláról, teljes elérési idővel a készlete erejéig.

Mi történik a részvételi összegemmel, ha letelik az idő?

Ilyen esetben sikertelen közösségi vásárlásról beszélünk, hiszen nem volt elég érdeklődő összedobni 100%-ban a termék árát, az csak részlegesen gyűlt össze. Minden ilyen esetben automatikusan visszakapja minden résztvevő a pénzét, vagyis a betett Indollárját a pénztárcájába, és korlátlanul használhatja bármely másik termékbe, vagy akár ugyanebbe is, ha újraindítja az értékesítő partner. Tehát nem veszíti el, nem alakul levásárolható kedvezménnyé sem, automatikusan visszakapod, és újra próbálkozhatsz vele bármiben a Social oldalon.

Mi az AUTO-In funkció?

Ez egy kényelmi és egyben automata esélynövelő funkció. Nagyon hasznos. Mivel a közösségi vásárlásban minden terméknek lejárati ideje van, és az emberek nincsenek ébren 0-24-ben, mert aludniuk is kell, egyéb más kötelezettségek mellett, így ez a funkció elvégzi helyetted a kijelölt termékbe való inelést, vagyis óránként beszáll 1 újabb dollárral. Ennek a maximális összegét meg tudod adni. Így bármikor bármely terméken eldöntheted, az neked mennyit ér meg maximum, mekkora esélyeket szeretnél fixen benne, beállítod, és a rendszer automatikusan elvégzi helyetted, azaz óránként beszáll. Nyugodtan aludhatsz, és jó eséllyel mire felkelsz, már egy jó hír üdvözölhet egy újabb megszerzett termékről, amit csak el kell fogadnod. Az AUTO-In funkció csakis az egyenleged keretein belül működik, tehát győződj meg róla, hogy van annyi Indollár elérhetően a számládon, amennyivel be fog neked szállni ez a kényelmi automata funkció.

Mit kell csinálnom, ha én lettem a szerencsés kiválasztott?

Először is nagyon örülni. Ilyen esetekben a rendszer küld egy e-mailt is és egy Push üzenetet azonnal. Ezért is fontos a Push üzeneteket a Beállításokban mindig bekapcsolva tartani és az Allyos központi e-mail fiókot pedig engedélyezett ismerős/biztonságos listára tenni. Annál is inkább, mert ilyen esetben csupán 24 órád van elfogadni a vásárlás jogát. Nagyon fontos. Ha te vagy a szerencsés közösségi vásárló, nem a terméket nyerted meg, ez nem egy nyereményjáték. Részt vettél egy termék közösségi finanszírozásában egy adott összeggel, aminek az ára összejött, és te lettél a szerencsés, aki megkapta a vásárlás jogát. Minden esetben minél előbb meg kell nyitnod az appot és a felugró üzenetnél el tudod utasítani, vagy el tudod fogadni a vásárlás jogát, amellyel egyben a betett összegeddel ki is fizeted, az levonásra kerül. Az a vételár neked, amennyivel részt vettél. Viszont, mivel elég jó eséllyel sok száz, vagy sok ezer másik izgatott résztvevő is segített és részt vett ebben a finanszírozásban, ők is ugyanolyan izgatottak éppen, mint te. Ezért minden ilyen esetben a szerencsésnek csakis 24 órája van elfogadni a vásárlás jogát, az idő lejárta után a rendszer automatikusan egy új résztvevőt választ, mindaddig, amíg valaki el nem fogadja. Erre nagyon fontos figyelni, mert ez így korrekt minden résztvevővel.

Hogyan tudom segíteni több drága termék összedobását?

Ha nem jött össze egy termék, és lejárt az idő, illetve nehezen akar összegyűlni egy termék ára, mind azt jelenti, nincs éppen elég érdeklődő ezekre a termékekre, akiknek szintén megér minimum 1 dollárt. Ilyenkor több lehetőséged is van, és különböző módokon lehetsz hatással arra, hogy összejöjjön a célár, és te lehess a szerencsés kiválasztott. Megoszthatod a terméket bármely más közösségi platformon, chatben, e-mailben és a szokásos módokon. Így mások is azonnal tudnak csatlakozni. Továbbá meg tudsz hívni barátokat, ismerősöket is, és rendelkezésedre áll a SocialStore saját social media-felülete is, a Space, ahol toborozhatsz érdeklődőket a termék összedobásához, és közben társaloghattok a részletekről is, vagy akár csatlakozhatsz a már mások által is célnak kitűzött termékek összedobásába, amik így gyorsabban összegyűlnek.

Mi a Space, vagyis a SocialStore közösségi média szabályzata?

A Space közösségi teret minden Allyos felhasználó és közösségi vásárló használhatja. Abból indulunk ki, hogy mindenki kultúrált felnőtt, ezért felelősen és kultúráltan is viselkedik és kommunikál. Nagyon végső és szélsőséges esetekben lépnek közbe moderátor kollégáink, kérünk mindenkit, hogy ezt tartsa szem előtt és tiszteletben. Ha bármely felhasználó vállalhatatlanul és a közösséget zavaró módon viselkedik, attól fenntartjuk a mindenkori jogot kikapcsolni a Space használati funkcióját. A Space felület arra van, hogy vásárlókat toborozzatok, akár célzottan szálljatok be kiválasztott termékekbe, vagy megosszatok egymással hasznos infókat, tanácsokat, esetleg beszámoljatok előző örömökről, tapasztalatokról a termékekről, a beszállító partnerek szolgáltatásáról, illetve akár hasznos fejlesztési, vagy minőségjavító ötleteket is szívesen látnak a felhasználók. Tehát ez egy community, kérünk tiszteljük meg egymást.

Miért jobb az Allyos bármely más nyereményjátéknál?

Ha humorosan kellene erre a kérdésre válaszolni, akkor azért, mert itt folyamatosan nyereményjátékok vannak, ráadásul ingyen jár a hétköznapi vásárlások mellé. Az Allyos-ban a Social oldalon sok száz prémium termék, vagy szolgáltatás között válogathatsz, amibe beszállhatsz. Nem mások döntik el, mi a nyeremény. Ha valamit kifejezetten szeretnél megnyerni, akkor tehetsz is javaslatot az ügyfélszolgálaton és mi jelezzük a gyártó és forgalmazó partnerek felé. Az Allyos használattal nem kerülsz fel ezer féle adatbázisba, ahonnan végtelen irreleváns reklámokkal bombáznak utána, nem kerül be analizálásra minden személyes adatod, és nem használnak kísérleti egérnek marketingcégek, mint látjuk ezt Facebook esetében is. Ha egyszerűen a hétköznapi, vagy heti bevásárlások legtöbb tételét a Store oldalról szerzed be, akkor ugyanazon márkák óránként biztosítják neked a világ legjobb nyereményjátékát, a számodra legkívánatosabb termékekre, a Social oldalon, ahol még a barátaiddal csak növelheted is az esélyeidet, és nem ellenségek vagytok.

Miért nem szerencsejáték a közösségi vásárlás?

Elég sok tényből kifolyólag, de az első: talán, mert már alapból a szerencsejáték törvényi definíciója sem releváns a közösségi vásárlásra. A szerencsejáték definíciója egyszerűsítve az, amikor egyetlen résztvevő aránytalanul nagy haszonhoz juthat a többi résztvevő aránytalanul nagy kockázatvállalása, vagy gazdasági sérelme mellett. A közösségi vásárlás egy teljesen új, nemzetközileg bejegyzett és védett vásárlási alternatíva. Alapja a közösségi finanszírozás, ami aukciós keretek között zajlik, és csakis levásárolható kedvezménnyel lehet részt venni. Itt a nyertes a vásárlási jogot kapja, amit, ha elfogad fizet. Tehát valójában nem nyertes, hiszen csak ő fizet, megvett egy kimagasló akciós kedvezményt. A részvételi árat is mindenki maga dönti el. Kockázat pedig nincs, hiszen 100%-ban levásárolható kedvezménnyel, vásárlási kuponnal vesz mindenki részt. Így aki nem kapta meg a vásárlási jogot, az a pénzét kapja vissza, amit levásárolhat. Ha pedig Store oldali vásárlásból kaptad kreditként azt az összeget, amivel részt vettél a közösségi vásárlásban, akkor az a márka vagy forgalmazó hívott meg téged, hogy tedd próbára a szerencséd ingyen. Ezért is látható használat közben azonnal, hogy az ismert és klasszikus szerencsejátékokkal a közösségi vásárlás működésében nem, maximum elérhető eredményében összehasonlítható, de abban viszont jobb.

Miért nagyon fontos a PUSH üzeneteket bekapcsolva és engedélyezve hagyni az app-ban?

Minden, a SocialStore-ban zajló fontos eseményről küld a rendszer automatikusan PUSH üzenetet a tagok készülékére. Arról is, ha te vagy a szerencsés kiválasztott egy közösségi vásárlásban a termékre, és így 24 órán belül el kell fogadni, különben új kiválasztás indul. Továbbá a kiemelt hírekről és Top-Up promóciókról is megy PUSH üzenet, így rendkívül hasznos és gyakorlatilag a SocialStore használatához elengedhetetlen a PUSH üzenetek bekapcsolva tartása. A Főmenü, azon belül Beállítások menüben tudod finomhangolni a PUSH üzenetek szelektálását, így az Allyos sohasem küld Spam-et, vagy reklámot neked.

Miért érdemes naponta legalább egyszer benézni az app-ba?

A Push üzenetek, vagy értesítések miatt, nehogy lejárjon a 24 óra és lemaradj a termék elfogadásáról. Mivel sajnos sem Apple, sem Google rendszerében a Push üzenet nem garantált szolgáltatás, javasolt 24 óránként benézni és megnyitni az appot, hogy történt-e fontos esemény. Sajnos már több felhasználónk esett bele ebbe a hibába, főleg mikor utaztak vagy nyaraltak, akár gyenge internetkapcsolat miatt, hogy nem reagáltak időben, és egy következő résztvevő fogadta el a terméket.

Termékek

Miért különböző a lejárati ideje a Social oldalon listázott termékeknek?

A lejárati idővel van kontrollálva az, hogy mindenki egyenlő eséllyel és maximum a termék árának 10%-ával tudjon részt venni a közösségi vásárlásokban. Tehát a Social oldalon a termék lejárati idejét a célára határozza meg. Egy 1000 dolláros termék összedobására például 100 óra áll rendelkezésre. Így minden esetben minimum 10 finanszírozó kell 100 dollárral ahhoz, hogy ezt összedobják és egyvalaki megkapja. Ha sokkal többen akarják ezt a terméket, akkor például 100 finanszírozó is lehet, akik 10 dollárt tesznek ebbe a termékbe és így 10 óra alatt össze is gyűlik. De ha 1000 finanszírozó van csak 1 dollárral, akkor egy ilyen 1000 dolláros terméket óránként összedobnak és óránként valaki hazavisz egyet 1 dollárért. Mivel a SocialStore a világon mindenhol egyszerre elérhető és célja a Facebookhoz hasonló méretű felhasználói tábor, 3 milliárd közösségi vásárlóval gyakorlatilag tömegével kerülnek gazdáikhoz luxusautók, luxuslakások, prémium termékek óránként, miközben az egész világ együtt vásárol.

Bárki tehet fel terméket a SocialStore platformra?

Nem. A SocialStore egyedi vásárlási koncepciója és szolgáltatása kizárólag a platformon regisztrált értékesítő partnerek számára elérhető. A regisztráció és szerződés fix kritériumok alapján zajlik és partnerreferens kollégáink végzik a szűrést és szerződéskötést. Az Allyos 2 éves működés után már több, mint 100 prémium világmárka gyártó, illetve forgalmazó partnerrel rendelkezett. Erről a folyamatról bővebben a Partnerek aloldalon tudhatsz meg többet, illetve a regisztráció is onnan elérhető.

Honnan érkeznek a megvásárolt vagy közösen összedobott termékek?

A beszállító vagy értékesítő platform-partnerektől, akik pontos nevét a Termék Részletek szegmensben minden terméknél megtalálod. Az Allyos platformként hasonlóan működik a Booking.com, eBay.com, GoFundMe.com vagy akár a Facebook.com üzleti modellekhez, ahol a platform egyedi szolgáltatást nyújt az eladóknak és a vásárlóknak is egy ingyenes szoftver üzemeltetésével.

Tudok terméket, vagy szolgáltatást javasolni a platformra?

Persze, és hálásak is vagyunk érte. Kettő módon tudod ezt megtenni, vagy a products@allyos.com címen, vagy pedig az app Főmenüjében nyisd meg a közösségi média-felületünket, a Space-t, és írd be az ötleteidet, hogy mindenki láthassa. A Space felületet és üzeneteket a legtöbb értékesítő partnerünk is figyeli, és a javaslatok alapján új termékeket listáznak a platformon.

Rendelkeznek garanciával a termékek?

Igen, természetesen. Minden SocialStore-on keresztül megvásárolt termék rendelkezik a vonatkozó garanciákkal, ez platform-partneri feltételünk az értékesítők felől.

Hol kell érvényesíteni a garanciát, vagy esetleges panaszt?

Garanciális ügyek és általános panaszkezelés is a más szolgáltató platformok működéséhez hasonlóan az Allyos-on is az eladó, forgalmazó, illetve a forrás felelőssége. Ezek adatai a számlán elérhetőek. Természetesen minden termékre vonatkozik az általános gyártói garancia is, ennek ügyintézése is a megszokott módon, a gyártóval kapcsolatfelvétel útján működik. Ugyanakkor ilyen esetekben kérünk, hogy minőségbiztosítási okokból jelezd a hasonló ügyek fennállását és a lezárással kapcsolatos tapasztalataidat ügyfélszolgálatunk felé, hogy hiány esetén fejleszthessünk, a products@allyos.com központi címen.

Kell vámot fizetnem?

Az esetek túlnyomó többségében nem, mivel igyekszünk a termékértékesítő és kiszolgáló partnereket kereskedelmi tagországokra vagy kontinensekre lebontani. Akkor fordulhat vám költség elő, ha az ország, ahonnan használod a SocialStore-t nemrég nyitott, vagyis még új piac, és nincs meg minden listázott terméknek a helyi értékesítője és forrása. Ilyen esetben ezt ügyfélasszisztens kollégáink igyekeznek jelezni írásban feléd. Amennyiben vámköltség merül fel, azt a fogadó félnek kell ügyintéznie és fizetnie.

Van bármilyen rejtett költség a vásárlások után?

Nincs. A SocialStore platformon a mindenkori nemzetközi szállítás ingyenessége mellett minden felmerülő költséget is az eladó platform partnerek állnak, tehát minden látható ár a Social és a Store oldalon is teljes ár, nincs további költség. Ha bármikor mást tapasztalsz, akár az átvételkor is, kérjük, azonnal jelezd ügyfelszolgálatunknak a support@allyos.com címen.

Hol tudom nyomon követni a termékekkel kapcsolatos információkat?

A Főmenüből a Termékeim szegmensbe lépve elérhető minden, a profilodhoz kapcsolódó termékinfó. Felül az oldal tabulátorral tudsz váltani a Social oldalról szerzett és a Store oldalon vásárolt termékinfók és státuszok között.

Általános Kérdések

Nem tudok belépni a fiókomba, mit tegyek?

Ilyen technikai hiba esetén jelezd ezt részleteiben a support@allyos.com címen az IT kollégáknak, akik néhány eszközadat és részlet egyeztetés után segítenek megoldani a problémát.

Elfelejtettem a jelszavam, mit tegyek?

Ilyen esetben a belépés oldalon találsz emlékeztető küldőt, ami az Allyos profilodhoz regisztrált e-mail címedre küldi ki az emlékeztetőt. Ha bármi okból kifolyólag ez nem működne, és nem sikerül megoldani a belépést, azt kérjük, jelezd a support@allyos.com címen, és IT kollégáink néhány adat egyeztetése után segítenek megoldani a problémát.

Hogyan tudom törölni a profilomat?

A Főmenüt megnyitva a Profilod szegmensben található ez a funkció. Fontos tudnod, hogy a profilod törlésével minden adatbázis adat, tranzakció és kredit vagy kedvezmény is elveszik a profilodból és pénztárcáidból.

Mi történik az egyenlegemmel, ha törlöm a profilom?

Ha törlöd a profilod, a Store oldali levásárolható kedvezmény egyenleged végleg elveszíted, hiszen az kizárólag a SocialStore-on belül beváltható. Social egyenleged, tehát aktív Indollárodat lehetőségedben áll visszautaltatni, de kizárólag arra a bankkártyára, vagy számlára, ahonnan eredetileg érkezett. Fontos, hogy a Store oldali vásárlással szerzett ajándék kredit Indollár feltöltést nem áll módunkban visszautalni, hiszen azt a termék gyártója, vagy forgalmazója, tehát a platform partner kínálta fel az ő profitjából, azzal a céllal, hogy a közösségi vásárlásban vegyél vele részt. Ezért profil törlése esetén a kredit Indollárok is elvesznek.

Szerencsés kiválasztott lettem egy termékre, el is fogadtam, de nem tetszik a színe, mérete, stb, ki tudom cserélni?

Minden ilyen esetben, ami konkrét termékkel kapcsolatos, a platform értékesítő és forgalmazó partnert kell keresni, aki a terméket eladta, és akitől származik. Ez az infó minden termék részletes leírási részlegénél is elérhető, illetve, ha már megkaptad a terméket, akkor a számlán, vagy szállítási és származási adatok között. Emellett javasoljuk, hogy egyben értesíts minket is a products@allyos.com címen minőségbiztosítási okokból, illetve, ha van közvetlen kapcsolattartónk az adott céghez, akkor segítünk az elérésben. Akkor is jelezz nekünk, ha bármi problémát tapasztaltál az eladói ügyintézés részéről.

Véletlen szálltam be $1-ral egy termékbe, és még van 19 nap lejárati ideje. Visszakaphatom a pénzt?

Ha véletlenül nyomod meg az In gombot és szállsz be egy termék közösségi vásárlásába, automatikusan felugrik egy “Undo” azaz visszavonom gomb, ami 5 másodpercig elérhető. Mivel véletlenül szálltál be, így 5 másodperc elég ezt korrigálni és visszavonni. Amennyiben ezt nem teszed meg, a részvételi összeged hivatalos és része a közösségi finanszírozásnak a lejárati ideig, vagy ameddig a termék ára nem jön össze 100%-ban. Ezért a példának hozott esetben meg kell várnod a 19 napot és ha nem jött össze a termék ára, akkor automatikusan te is visszakapod a betett összeget. A dolog jó oldala, hogy innentől esélyed van megvenni ezt a terméket ezért az $1-ért, ha összejön az ára és te lettél a szerencsés. Ha nem te lettél, akkor pedig átkerül a Store oldali pénztárcádba és kedvezményként levásárolhatod.

Az Indollár egyenlegem is használhatom a Store oldali vásárlásra?

Nem. Az Indollár még aktív közösségi funkcióval rendelkező kedvezmény, így azt a Store oldalon nem, csakis a Social oldalon lehet használni. Akkor tudod a Store oldalon használni, ha részt vettél vele olyan közösségi vásárlásban a Social oldalon, ahol sikeresen összegyűlt a termék ára, de nem te voltál a szerencsés vásárló, így elveszítetted azon az összegen a közösségi funkciót és hagyományos, 100%-ban levásárolható kedvezmény lesz belőle a Store oldalon, ami innentől szabadon használható.

Hol találom a 0-24 Live Chat ügyfélszolgálatot?

A Menüt megnyitva és a Főmenü listából a Help Centerbe belépve automatikusan megnyílik az üdvözlő Live Chat ablaka. Ha nincs szükséged segítségre, az X-szel azonnal be is zárhatod. Ha szeretnél élő ügyfélszolgálatos kollégával beszélni, akkor köszönj be és jelezd, milyen nyelven preferálod a beszélgetést. Alapból angol nyelvű kollegák állnak rendelkezésre, de szükség esetén több nyelven is tudnak segíteni, beleértve a magyart is. Figyelj arra, hogy ha bezárod a chat ablakát beszélgetés közben, akkor elveszik az addigi tartalom és új, üres ablakot fogsz nyitni, tehát érdemes addig nyitva tartani, ameddig nem zárul a beszélgetés.

Miért éri meg az Allyosnak a SocialStore-t üzemelni, hol a profitja?

Nagyon egyszerűen a Social oldalon közösségi vásárlásra kínált termékek emelt árába van építve a platform üzemeltetési költsége és kalkulált haszna is. Továbbá a legtöbb értékesítő platform-partner havi platformdíjat fizet az értékesítési csatornáért. A Store oldalt ideálisan haszon nélkül üzemeljük, az ottani árak és multikedvezmény teljes mértékben az értékesítők árazása. Az Allyos célja továbbá véglegesen reklám és hagyományos, bosszantó, fizetett hirdetésektől mentes maradni a vásárlók számára.

Kiszállítás

Minden esetben ingyenes a kiszállítás?

Igen. A platform alap elvárása, hogy minden partner, értékesítő és kiszolgáló az általa preferált, vagy szerződött nemzetközi kiszállító partnerrel rendelkezzen. Így mind a két oldali árak, a Social és a Store oldalakon a teljes költséget tartalmazzák, amiben az ingyenes kiszállítás is benne van.

Ki a szállító partner?

Ez változó, az értékesítő platform-partnertől függ. A legtöbb esetben a forgalmazó feltünteti a kiszállító partner nevét a Termék Részletek szegmensben.

Hol tudom nyomon követni a szállítást?

Általában kettő helyen. Az egyik az appban alapból elérhető Termékeim menüpont a Főmenüből. Itt a rendszer automatikusan frissíti a közösen, vagy hagyományosan vett termékek státuszát, a forgalmazó konfirmálásától egészen a kiszállítás pillanatáig. Itt lehet konfirmálni is, azaz jóváhagyni a termék átvételét, és lezárni a vásárlást, valamint képet készíteni és feltölteni a közösségi oldalaidra és a Space-re, hogy minél többen lássák, és bővüljön a közösségi vásárlók tábora. A második lehetőség pedig, amikor a gyártó, vagy forgalmazó partner olyan szállítóval dolgozik, akinek saját tracking rendszere van, és emailben küldik a nyomonkövetési adatokat is.

Ha meggondolom magam egy termékkel kapcsolatban, kinek küldhetem vissza?

Alapból az értékesítő partnernek, akitől jött. Ezek az adatok a csatolt számlákon, vagy szállítóleveleken megtalálhatók. A platformon listázó és értékesítő gyártok és forgalmazók tudnak a termékkel kapcsolatos kérdésekben segíteni, ideértve a garanciát is. Ettől függetlenül javasoljuk, hogy először vedd fel az ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot, és értesíts minket is az esetről minőségbiztosítási okokból, illetve lehet, hogy kollégáink tudnak közvetlen ügyintézőt javasolni az adott partnernél. Írj a products@allyos.com címre ilyen esetben.

Minden országba ingyenes a kiszállítás?

Igen. A SocialStore alap működésének egyik feltétele az ingyenes és nemzetközi kiszállítás, hiszen a platform az egész világon egységesen és egyszerre érhető el. Amennyiben lokális termékről van szó, azt a termékleírás és a főfotó is jelzi.

Nagy értékű termék, például autó esetében személyes átvételre is van lehetőség?

Igen. Kényes termékek vásárlása esetén, mint például autó vagy ingatlan, kollégáink minden esetben felveszik veled a kapcsolatot, egyeztetni az átvétel és procedúra részleteiről. Autó esetében akár a személyes átvétel is lehetséges, általában a legközelebbi márkaszalonból.

Hol tudom a kiszállítási címem módosítani?

A Menüben, a Profilodra koppintva, a jobb felső sarokban lévő Beállítások fogaskerék ikonnal. Itt tudsz módosítani is, és új szállítási vagy több szállítási címet megadni a profilodhoz.

Az alapok

Mi az Allyos?

Az Allyos márkanév, az angol “All Yours”, azaz minden a tiétek szlenges fantázianeve. Egy ingyenesen letölthető közösségi mobil app platform, ami az online vásárlást és annak élményét helyezte a legmagasabb szintre. Ehhez egy helyre invitálta az eladókat és a vásárlókat, majd egy technológiai fejlesztéssel egybeépített két ismert vásárlási megoldást. Így elkészült az első úgynevezett SocialStore.

Mi az a SocialStore?

A SocialStore (Közösségi Áruház) gyakorlatilag két áruház, azaz két vásarlási lehetőseg egyben. Így valósult meg, hogy az eddig megszokottnal sokkal jobb eredménnyel lehet vásárolni, de különbséget kell tenni a két oldal es működése között. Az egyik oldalon online webáruházként működik, minden terméken elérhető akciós kedvezmény, amihez viszont egyedülálló közösségi funkció is jár. Ezt a közösségi funkcióval rendelkező kedvezményt hivják Multikedvezménynek, ezt az áruház oldalt pedig Store oldalnak. A másik oldalon drága es luxustermékek kaphatók, viszont itt nem tudsz egyedül megvenni semmit. Csakis közösségi finanszírozás alapon, aukciós keretek között tudsz beszállni egy egy termék megvásárlásába másokkal közösen. Ezt csakis Multikedvezménnyel teheted, és ezt az áruház oldalt hívják Social oldalnak.

Mire jó a Social oldal?

A Social, vagyis Közösségi oldalon közösségi vásárlás zajlik. Itt a vásárlók a világon legolcsóbban vehetnek meg eddig akár elérhetetlenül drága termékeket, a gyártó vagy eladó pedig jóval magasabb áron értékesíthet. Az elnevezésből is adódóan ez az áruház oldal közösségi finanszírozás alapon működik, vagyis a termék ára eloszlik a vevők között mivel azt együtt dobják össze. Ennek gyakorlati menete az ismert aukciókhoz hasonlít, viszont itt a kikiáltási ár fix vagyis nem változik, ezt az összeget gyűjtjük össze a licitekből amik a hagyományos aukcióktól eltérően itt összeadódnak. A licitálási összeg is szabályhoz kötött, a minimum és maximum licit is 1 USD. További szabály, hogy mivel fix lejárati ideje van minden közösségi vásarlás aukciónak, így kizárólag óránként egyszer lehet licitálni, a megengedett maximális es minimális összeggel azaz az 1 dollárral. Egy egy termék megvásárlásához minimum 10 résztvevő vásárló kell, aminek az ára ha összejött 100%-ban egyikük véletlen kivalásztás alapján megkapja a vásárlási jogot vagyis elviheti a terméket. így ezzel a védett közösségi vásárlási megoldással garantáltan 90%-al olcsóbban lehet vásárolni, a legalacsonyabb vételi ár pedig 1 USD.

Mire jó a Store oldal?

A megszokott online webáruház formában ingyenes kiszállítással tudsz megvenni akciós termékeket korrekt áron. Itt nincs közösségi vásárlás vagy licit, ez olyan, mint a “Buy Now” funkció az eBay-en. Ami az újitás, hogy az innen vásárolt termékeken a kedvezmény összege kredit, azaz feltöltés a közösségi vásárláshoz a Social oldalon. Tehát ha itt vásárolsz, a gyártók és forgalmazók által kapott akciós kedvezménnyel invitálnak beszállni a többiekkel a drága es prémium termékeik közösségi vásárlásába. Ha itt vásárolsz akkor ezt extrába kapod. Valamint ha a közösségi vásárlásban összegyűlt sikeresen egy termék ára de nem te voltál a szerencsés, a betett licit összeged 100%-ban visszakapod ide és gyűlik a pénztárcádba levásárolható kedvezményként bármely terméken. Ezt a kapott kredit kedvezményt ami a Social oldalon Indollár, és ha elveszíti a közösségi funkcióját levásárolható kedvezményként működő összeget nevezzük Multikedvezménynek. Kicsit olyan, mintha egy boltban minden árucikkhez járna tombola is, amit ha nyersz elveszíted mert fizetsz, ha nem nyersz akkor visszakapod és levásárolhatod a következő alkalommal.

Mi az a Multikedvezmény?

A Multikedvezmény a nevéből adódóan nem szimpla hanem kettős funkcióval bíró kedvezmény, ami kizárólag a SocialStore-ban elérhető. A Multikedvezmény egyik funkciója a hétköznapokban eddig is ismert árcsökkentő vagyis levásárolható kedvezmény, ami a spórolás egyik klasszikus formája. A másik funkciója pedig a közösségi funkció a közösségi vásárlásokban való részvételhez. Ebben az aktív formájában hívjuk Indollár-nak, ami a Social oldal és közösségi vásárlás egyetlen hivatalos részvételi valutája. 1 Indollár mindig 1 USD-vel egyenlő. Az Indollár mindaddig szabadon használható bármikor, bármeddig, bármennyi termékben ameddig az el nem veszíti közösségi funkcióját és alakul vissza hagyományosan 100%-ban levásárolható kedvezmény összeggé.

Mi a közösségi vásárlás?

A közösségi vásárlást (Social Shopping) valójában az Allyos hozta létre azzal, hogy a Store oldalt es Social oldalt a platformon működő formájában megépítette. A közösségi vásárlás így egy levásárolható kedvezmény alapú közösségi finanszírozás.  A közösségi vásárlás az Allyos platform Social oldalán zajlik, amihez a közösségi funkcióval is rendelkező kedvezményt, mint részvételi összeget (Multikedvezmény) vagy előre feltöltheted Indollár formában vagy a Store oldali vásárláskor a gyártók es forgalmazók adnak es írnak jóvá.

Ingyenes a használat?

Igen. A SocialStore mobil app letöltése és használata ingyenes, csupán profilt kell nyitni hozzá, amihez jár kettő áruház pénztárca is ingyen. Egyik a Store oldali ahová a levásárolható kedvezmény gyűlik, másik pedig a Social Balance, vagyis a közösségi egyenleg ahová vagy feltöltesz amennyit szeretnél bármilyen bankkártyát használva, vagy pedig a Store oldali vásárláskor kapod kreditként az eladótól.

A saját profil készítés is ingyenes?

Igen. Vásárló és felhasználó profil készítés ingyenes. Értékesítői azaz platform partner és influencer profil készítéshez lépj kapcsolatba az érintett részlegünkel és tájékoztatnak.

Hogyan kezdjem az áruház használatát?

Az applikáció letöltése és használata minden országban ingyenes. Letöltés után fiókot kell regisztrálnod amihez kapod a belső pénztárcákat. Fontos, hogy nézd végig az oktató anyagot amit egyben a Help Centerben is megtalálsz bármikor, hiszen a hagyományostól eltérő használatot igényel a közösségi vásárlás amihez fontos megismerned a részleteket. A Push üzeneteket is mindig tartsd bekapcsolva mert ha te vagy a szerencsés közösségi vásárló akkor csak 24 órád van elfogadni a terméket, utána következőt választ a rendszer, hogy senki ne várjon sokáig indokolatlanul. Érdemes megnézni első lépésnek találsz-e bármi hasznosat a Store oldali kínálatban, hiszen minden terméken van kredit jóváírás így a vásárlással már lesz is közösségi egyenleged és beszállhatsz a közösségi vásárlásokba. Ha nem találsz éppen semmit a Store oldalon amire szükséged lehet, tölts fel a Top Up funkcióval és már kezdheted is a közösségi vásárlást. Ha bármelyik aukcióban nem volt szerencséd, a feltöltésed csak a közösségi funkcióját veszíti el, teljes egészében átkerül a Store oldali egyenlegedre és levásárolhatod. Érdemes meggyorsítani a közösségi vásárlásokat és szólni vagy meghívni a legjobb barátaid, így nagyobb eséllyel viszi el valamelyikőtök a te baráti körödből.

Miért a SocialStore az online vásárlás magasabb szintje?

Főleg a végeredmény miatt, mivel a statisztikai adatok szerint a rendszeres használók 76.3%-al magasabb érteket kapnak a pénzükért, vagyis átlag ennyivel olcsóbban jössz ki a vásárlásokkal bármely másik ismert hagyományos vagy online áruházhoz képest. Ezért is nem meglepő, hogy egyre több hagyományos áruház is itt listázza kiemelt termékeit és hozza ide az akcióit, hiszen ők is jobban járnak és a vásárlóik is. Játékosan és nyugodtan teheted próbára a szerencséd minden órában.

Az Appról

Miért jobb a Store oldalról vásárolni, mint bármely más online áruházból?

Mert az értékesítő platform partnerek a vásárlásnál állják a nagyértékű vagy luxustermékek közös megvásárlásában való részvételed. Ha te vagy a szerencsés licitáló akkor a te részvételi összeged a vásárlási díj. Ha nem volt szerencséd, a következő alkalomnál bármely terméken 100%-ban levásárolhatod az összeget. Vagyis a gyakorlatban ez az egyetlen online áruház a világon, ahol 3000 Forint kedvezmény akár 3 millio Forintot is érhet, vagy akár egy új autót vagy lakást, luxusnyaralást.

Hogyan tud a Social oldali vásárlás a legolcsóbb lenni?

Csak akkor a legolcsóbb, ha a minimum részvételi díjat, vagyis az 1 USD-t annak tekintjük. Hiába itt a legdrágábbak a termékek, átlag 50%-al magasabb profittal értékesíthetik az eladók, a minimális részvételi összeg 1 USD, amit óránként növelhetsz ha akarsz az aukció időkeretén belül. Tehát valójában azért ez a világ legolcsóbb vásárlási helye, mert te döntheted el mennyit ér meg neked egy egy termék, te döntöd el mit jelent számodra a legolcsóbb. Kockázatod nincs, hiszen levásárolható kedvezménnyel vehetsz csakis reszt.

Mi az az Indollár és hogyan lehet hozzájutni?

Az Indollár az Allyos SocialStore védjegye és egyben az egyetlen fizetőeszköz amivel a közösségi vásárlásokba be tudsz szállni a Social oldalon. Az elköltésének szintén védett egyedi ismertetője, hogy korlátozva van az elköltési sebesség és mennyiség, hiszen óránként csakis 1 Indollárt lehet elkölteni termékenként. Az Indollár így valójában az első olyan fizetőeszköz, ami teljesen egyenrangúvá és egyenlő esélyűvé tesz minden egyes felhasználót, hiszen az egyetlen univerzális korlátot kapta a pénzmozgásához amiből minden embernek a világon egyformán van: az idő. Mivel minden embernek a világon 24 órája van egy nap, a SocialStore platform közösségi alapokon működik így az egyetlen egyenlő közösségi korlátot fejlesztette a vásárlási rendszerbe, tehát minden egyes vásárló naponta maximum 24 dollárral szállhat be egy egy termék megvásárlásába. Indollárt tudsz előre feltölteni a Social pénztárcádba bármilyen bankkártyát használva. Közösségi vásárlásban aktív, tehát Indollár-t addig lehet használni ameddig a célár 100%-ban összegyűlik határidőn belül. Ebben az esetben sikeres közösségi vásárlásról beszélünk, egy résztvevő a finanszírozúk közül kiválasztásra kerül véletlenszerű alapon, aki a betett összegért megveheti a vásárlás jogát. Ebben az esetben az Indollár opciós vételi árrá alakul. Az összes többi résztvevő akiknek nem volt szerencséjük ebben a finanszírozó körben visszakapják az Indollár-jukat, viszont az elveszíti a közösségi funkcióját és 100%-ban levásárolható kedvezménnyé alakul és gyűlik a Store oldalon, amit ezután el lehet költeni vásárlásnál. Lehet Indollár-t szerezni még a gyártóktól és forgalmazóktól is a Store oldali vásárlással. Minden terméken a Multikedvezmény összege jelzi mennyi Indollár kreditet ad az aktuális platform kereskedő partner. Ezt azért kínálják, hogy a Social oldalon így a drágább termékekben minél többen részt vehessenek és a hétköznapi vásárlásukhoz akár jóval nagyobb értékű cikkeket is hazavihessenek.

Miert van fix célára a Social oldali termékeknek?

Mert az a vételár. Itt nem titkos az összegyűlt összeg, és nem is licitverseny az ár, hogy a leggazdagabb vihesse el a terméket. Itt a célárat tesszük közösségi finanszírozásba, így pontosan lehet látni az állást, esélyeket és maximális összeget. Licitálási szabály a minimum 1 dolláros részvétel, maximális licit összeg a hátralevő idő óraban. Ennek pozitív eredménye, hogy így a közösségi vásárlásokban nem a leggazdagabb veheti meg a terméket aki a legmagasabb licitet adta, hanem bármely licitáló aki véletlenszerűen lett kiválasztva amint a kikiáltási ár 100%-ban összegyűlt. Érdemes ezért minden egyes listázott termékben legalább a minimum összeggel, azaz 1 dollárral benne lenni, hogy az esély meglegyen.

Miért van lejárati ideje minden Social terméknek?

Az idővel van korlátozva és garantáltan biztosítva, hogy minden résztvevőnek egyenlő esélyei legyenek. Mivel a minimum részvételi összeg 1USD-re szabályzott, és csak óránként lehet emelni csakis 1 USD-vel, így a maximum részvételi licit összeget a hátralévő idő korlátozza minden terméken. Annyival tudsz maximum licitálni és részt venni így növelve az esélyeid, amennyi idő azaz óra hátra van. Ebben hasonlít a hagyományos aukciókhoz a Social oldal, ugyanakkor hatalmas pozitív különbség is van. Itt a kikiáltási ár az fix, és az aukciónak határideje van.

Mi a legkisebb részvételi összeg a közösségi vásárlásban?

A szabályzat szerint a legkisebb részvételi összeg vagy licit összeg az 1 Indollár, ami minden esetben 1 USD-nek felel meg, mivel a SocialStore egységes globális platform és mindenki minden országban ugyanazt a kínálatot látja dollárban. Amit érdemes itt tudni, hogy a maximum összeg is korlátozva van, hiszen csakis 1 dollárral lehet emelni a licitet óránként.

Mekkora a legnagyobb összeg amivel részt lehet venni egy termék közösségi összedobásában?

Valójában pontosan akkora, amennyi idő vagyis óra még hátra van az adott termék közösségi kampányából. Egy dolgot fontos észben tartani. Ha például egy 1000 dolláros terméknek még van 5 órája hátra, viszont ez a termék nagyon népszerű és van 5000 érdeklődő közösségi vásárló akik a következő 10 percben mind beszállnak a finanszírozásba, akkor hiába van ideálisan 5 óra hátra, rengetegen szállnak be és 10 perc múlva összegyűlhet a termék ára és a gazdája kiválasztásra is kerül. Tehát valójában a lejárati idő csak a maximális aktuális elérési időt mutatja, ha egy termék nagyon populáris akkor az akár 10 percenként is összegyűlhet sok érdeklődő esetén. Ilyenkor a platform értékesítő partneren múlik, mennyi termék áll rendelkezésre, ha több van akkor a termék automatikusan újraindul nulláról teljes elérési idővel a készlete erejéig.

Mi történik a részvételi összegemmel ha letelik az idő?

Ilyen esetben sikertelen közösségi vásárlásról beszélünk, hiszen nem volt elég érdeklődő összedobni 100%-ban a termék árát, az csak részlegesen gyűlt össze. Minden ilyen esetben automatikusan visszakapja minden résztvevő a pénzét vagyis a betett Indollár-ját a pénztárcájába és korlátlanul használthatja bármely másik termékbe vagy akár ugyanebbe is ha újraindítja az értékesitő partner. Tehát nem veszíti el, nem alakul levásárolható kedvezménnyé sem, automatikusan visszakapod és újra próbálkozhatsz vele bármiben a Social oldalon.

Mi az AUTO-In funkció?

Ez egy kényelmi és egyben automata esély növelő funkció. Nagyon hasznos. Mivel a közösségi vásárlásban minden terméknek lejárati ideje van, és az emberek nincsenek ébren 0-24-ben mert aludniuk is kell egyéb más kötelezettségek mellett, így ez a funkció elvégzi helyetted a kijelölt termékbe való Inelést vagyis óránként beszáll 1 újabb dollárral. Ennek a maximális összegét meg tudod adni. Így bármikor bármely terméken eldöntheted az neked mennyit ér meg maximum, mekkora esélyeket szeretnél fixen benne, beállítod és a rendszer automatikusan elvégzi helyetted és óránként beszáll. Nyugodtan aludhatsz és jó eséllyel mire felkelsz már egy jó hír üdvözölhet egy újabb megszerzett termékről amit csak el kell fogadnod. Az AUTO-In funkció csakis az egyenleged keretein belül működik, tehát győződj meg róla, hogy van annyi Indollár elérhetően a számládon amennyivel be fog neked szállni ez a kényelmi automata funkció.

Mit kell csinálnom, ha én lettem a szerencsés kiválasztott?

Először is nagyon örülni. Ilyen esetekben a rendszer küld egy e-mailt is és egy Push üzenetet azonnal. Ezért is fontos a Push üzeneteket a Beállításokban mindig bekapcsolva tartani és az Allyos központi e-mail fiókot pedig engedélyezett ismerős/biztonságos listára tenni. Annál is inkább, mert ilyen esetben csupán 24 órád van elfogadni a vásárlás jogát. Nagyon fontos. Ha te vagy a szerencsés közösségi vásárló, nem a terméket nyerted meg, ez nem egy nyereményjáték. Részt vettél egy termék közösségi finanszírozásában egy adott összeggel, aminek az ára összejött és te lettél a szerencsés aki megkapta a vásárlás jogát. Minden esetben minél előbb meg kell nyitnod az appot és a felugró üzenetnél el tudod utasítani vagy el tudod fogadni a vásárlás jogát amellyel egyben a betett összegeddel ki is fizeted és levonásra kerül. Az a vételár neked amennyivel részt vettál. Viszont mivel elég jó eséllyel sok száz vagy sok ezer másik izgatott résztvevő is segített és részt vett ebben a finanszírozásban, ők is ugyanolyan izgatottak éppen, mint te. Ezért minden ilyen esetben a szerencsésnek csakis 24 órája van elfogadni a vásarlás jogát, az idő lejárta után a rendszer automatikusan egy új résztvevőt választ mindaddig amÍg valaki el nem fogadja. Erre nagyon fontos figyelni mert ez így korrekt minden résztvevővel.

Hogyan tudom segíteni több drága termék összedobását?

Ha nem jött össze egy termék és lejárt az idő, illetve nehezen akar összegyűlni egy termék ára, mind azt jelenti nincs éppen elég érdeklődő ezekre a termékekre akiknek szintén megér minimum 1 dollárt. Ilyenkor több lehetőséged is van és tudsz hatással lenni arra, hogy összejöjjön a célár és te lehess a szerencsés kiválasztott. Megoszthatod a terméket bármely más közösségi platformon, chatben, emailben és a szokásos módokon. Így mások is azonnal tudnak csatlakozni. Továbbá meg tudsz hívni barátokat, ismerősöket is. És rendelkezésedre áll a SocialStore saját social media felülete is a Space, ahol toborozhatsz érdeklődőket a termék összedobására, és közben társaloghattok a részletekről is, vagy akár csatlakozhatsz a már mások által is célnak kitűzött termékek összedobásába amik így gyorsabban összegyűlnek.

Mi a Space vagyis a SocialStore közösségi média szabályzata?

A Space közösségi teret minden Allyos felhasználó és közösségi vásárló használhatja. Abból indulunk ki, hogy mindenki kulturált felnőtt, ezért felelősen és kulturáltan is viselkedik és kommunikál. Nagyon végső és szélsőséges esetekben lépnek közbe moderátor kollégáink, kérünk mindenkit, hogy ezt tartsák szem előtt és tiszteletben. Ha bármely felhasználó vállalhatatlanul és a közösséget zavaró módon viselkedik, attól fenntartjuk a mindenkori jogot kikapcsolni a Space használati funkcióját. A Space felület arra van, hogy vásárlókat toborozzatok, akár célzottan szálljatok be kiválasztott termékekbe, vagy megosszatok egymással hasznos infókat, tanácsokat, esetleg beszámoljatok előző örömökről, tapasztalatokrol a termékekről, a beszállító partnerek szolgáltatásáról, illetve akár hasznos fejlesztési vagy minősegjavító ötleteket is szívesen látnak a felhasználók. Tehát ez egy community, kérünk tiszteljük meg egymást.

Miért jobb az Allyos bármely más nyereményjátéknál?

Ha humorosan kellene erre a kérdésre válaszolni, akkor azért, mert itt folyamatosan nyereményjátékok vannak ráadásul ingyen jár a hétköznapi vásárlások mellé. Az Allyos-ban a Social oldalon sok száz prémium termék vagy szolgáltatás között válogathatsz amibe beszállhatsz, nem mások döntik el mi a nyeremény. Ha valamit kifejezetten szeretnél megnyerni, akkor tehetsz is javaslatot az ügyfélszolgálaton és mi jelezzük a gyártó és forgalmazó partnerek felé. Az Allyos használattal nem kerülsz fel ezer féle adatbázisba ahonnan végtelen irreleváns reklámokkal bombáznak utána, nem kerül be analizálásra minden személyes adatod és használnak kísérleti egérnek marketing cégek, mint látjuk ezt Facebook esetében is. Ha egyszerűen a hétköznapi vagy heti bevásárlások legtöbb tételét a Store oldalról szerzed be, akkor ugyanazon márkák óránként biztosítják neked a vilag legjobb nyereményjátékát a számodra legkívánatosabb termékekre a Social oldalon, ahol még a barátaiddal csak növelheted is az esélyeid és nem ellenségek vagytok.

Miért nem szerencsejáték a közösségi vásárlás?

Elég sok tényből kifolyólag, de az első talán mert már alapból a szerencsejáték törvényi definíciója sem releváns a közösségi vásárlásra. A szerencsejáték definíciója egyszerűsítve az, amikor egyetlen résztvevő aránytalanul nagy haszonhoz juthat a többi résztvevő aránytalanul nagy kockázatvállalása  vagy gazdasági sérelme mellett. A közösségi vásárlás egy teljesen új, nemzetközileg bejegyzett és védett vásárlási alternatíva. Alapja a közösségi finanszírozás ami aukciós keretek között zajlik, és csakis levásárolható kedvezménnyel lehet részt venni. Itt a nyertes a vásárlási jogot kapja amit ha elfogad fizet. Tehát valójában nem nyertes, hiszen csak ő fizet, megvett egy kimagasló akciós kedvezményt. A részvételi árat is mindenki maga dönti el. Kockázat pedig nincs, hiszen 100%-ban levásárolható kedvezménnyel, vásárlási kuponnal vesz mindenki részt. Így aki nem kapta meg a vásárlási jogot az a pénzét kapja vissza amit levásárolhat. Ha pedig Store oldali vásárlásból kaptad kreditként azt az összeget amivel részt vettél a közösségi vásárlásban, akkor az a márka vagy forgalmazó hívott meg téged, hogy tedd próbára a szerencséd ingyen. Ezért is látható használat közben azonnal, hogy az ismert és klasszikus szerencsejátékokkal a közösségi vásárlás működésében nem, maximum elérhető eredményében összehasonlíthatoó, de abban viszont jobb.

Miért nagyon fontos a PUSH üzeneteket bekapcsolva és engedélyezve hagyni az app-ban?

Minden a SocialStore-ban zajló fontos eseményről küld a rendszer automatikusan PUSH üzenetet a tagok készülékére. Arról is, ha te vagy a szerencsés kiválasztott egy közösségi vásárlásban a termékre, és így 24 órán belül el kell fogadni különben új kiválasztás indul. Továbbá a kiemelt hírekről és Top Up promóciókról is megy PUSH üzenet, így rendkívül hasznos és gyakorlatilag a SocialStore használatához elengedhetetlen a PUSH üzenetek bekapcsolva tartása. A Főmenü azon belül Beállítások menüben tudod finomhangolni a PUSH üzenetek szelektálását, így az Allyos sohasem küld Spam-ot vagy reklámot neked.

Miért érdemes naponta legalább egyszer benézni az app-ba?

A Push üzenetek vagy értesítések miatt, nehogy lejárjon a 24 óra és lemaradj a termék elfogadásáról. Mivel sajnos sem Apple sem Google rendszerében a Push üzenet nem garantált szolgáltatás, javasolt 24 óránként benézni és megnyitni az appot, hogy történt-e fontos esemény. Sajnos már több felhasználónk esett bele ebbe a hibába, főleg mikor utaztak vagy nyaraltak, akár gyenge internet kapcsolat miatt, hogy nem reagáltak időben és egy következő résztvevő fogadta el a terméket.

Termékek

Miért különböző a lejárati ideje a Social oldalon listázott termékeknek?

A lejárati idővel van kontrollálva az, hogy mindenki egyenlő eséllyel és maximum a termék árának 10%-ával tudjon részt venni a közösségi vásárlásokban. Tehát a Social oldalon a termék lejárati idejét a célára határozza meg. Egy 1000 dolláros termék összedobására például 100 óra áll rendelkezésre. Így minden esetben minimum 10 finanszírozó kell 100 dollárral ahhoz, hogy ezt összedobják és egyvalaki megkapja. Ha sokkal többen akarják ezt a terméket, akkor példaul 100 finanszírozó is lehet akik 10 dollárt tesznek ebbe a termékbe és így 10 óra alatt össze is gyűlik. De ha 1000 finanszírozó van csak 1 dollárral akkor egy ilyen 1000 dolláros terméket óránként összedobnak és óránként valaki hazavisz egyet 1 dollárért. Mivel a SocialStore a világon mindenhol egyszerre elérhető és célja a Facebook-hoz hasonló méretű felhasználói tábor, 3 milliárd közösségi vásárlóval gyakorlatilag tömegével kerülnek gazdáikhoz luxusautók, luxuslakások, prémium termékek óránként, miközben az egész világ együtt vásárol.

Bárki tehet fel terméket a SocialStore platformra?

Nem. A SocialStore egyedi vásárlási koncepciója és szolgáltatása kizárólag a platformon regisztrált értékesítő partnerek számára elérhető. A regisztráció és szerződés fix kritériumok alapján zajlik és partner referens kollégáink végzik a szűrést és szerződéskötést. Az Allyos 2 éves működés után már több, mint 100 prémium világmárka gyártó illetve forgalmazó partnerrel rendelkezett. Erről a folyamatról bővebben a Partnerek aloldalon tudhatsz meg többet, illetve a regisztráció is onnan elérhető.

Honnan érkeznek a megvásárolt vagy közösen összedobott termékek?

A beszállító vagy értékesítő platform partnerektől, akik pontos nevét a Termék Részletek szegmensben minden terméknél megtalálsz. Az Allyos platformként hasonlóan működik a Booking.com, eBay.com, GoFundMe.com vagy akár a Facebook.com üzleti modellekhez, ahol a platform egyedi szolgáltatást nyújt az eladóknak és a vásárlóknak is egy ingyenes szoftver üzemeltetésével.

Tudok terméket vagy szolgáltatást javasolni a platformra?

Persze, és hálásak is vagyunk érte. Kettő módon tudod ezt megtenni, vagy a products@allyos.com címen, vagy pedig az appot megnyitva a Főmenüben nyisd meg a közösségi médiánkat, a Space-t és írd be az ötleteid, hogy mindenki láthassa. A Space felületet és üzeneteket a legtöbb értékesítő partnerünk is figyeli és a javaslatok alapján új termékeket listáznak a platformon.

Rendelkeznek garanciával a termékek?

Igen, természetesen. Minden SocialStore-on keresztül megvásárolt termék rendelkezik a vonatkozó garanciákkal, ez platform partneri feltételünk az értékesítők felől.

Hol kell érvényesíteni a garanciát vagy esetleges panaszt?

Garanciális ügyek és általános panaszkezelés is a más szolgáltató platformok működéséhez hasonlóan az Allyos-on is az eladó, forgalmazó illetve a forrás felelőssége. Ezek adatai a számlán elérhetőek. Természetesen minden termékre vonatkozik az általános gyártói garancia is, ennek ügyintézése is a megszokott módon a gyártóval kapcsolat felvétel útján működik. Ugyanakkor ilyen esetekben kérünk, hogy minőségbiztosítási okokból jelezd a hasonló ügyek fennállását és a lezárással kapcsolatos tapasztalataidat ügyfélszolgálatunk felé, hogy hiány esetén fejleszthessünk a products@allyos.com központi címen.

Kell vámot fizetnem?

Az esetek túlnyomó többségében nem, mivel igyekszünk a termék értékesítő és kiszolgáló partnereket kereskedelmi tagországokra vagy kontinensekre lebontani. Akkor fordulhat vám költség elő, ha az ország ahonnan használod a SocialStore-t nemrég nyitott, vagyis még új piac, és nincs meg minden listázott terméknek a helyi értékesítője és forrása. Ilyen esetben ezt ügyfélasszisztens kollégáink igyekeznek jelezni írásban feléd. Amennyiben vámköltség merül fel azt a fogadó félnek kell ügyintéznie és fizetnie.

Van bármilyen rejtett költség a vásárlások után?

Nincs. A SocialStore platformon a mindenkori nemzetközi szállítás ingyenessége mellett minden felmerülő költséget is az eladó platform partnerek állnak, tehát minden látható ár a Social és a Store oldalon is teljes ár, nincs további költség. Ha bármikor mást tapasztalsz akár az átvételkor is kérjük azonnal jelezd ügyfelszolgálatunknak a support@allyos.com címen.

Hol tudom nyomonkövetni a termékekkel kapcsolatos információkat?

A Főmenüből a Termékeim szegmensbe lépve elérhető minden a profilodhoz kapcsolódó termék info. Felül az oldal tabulátorral tudsz váltani a Social oldalról szerzett és a Store oldalon vásárolt termék infok és státusz között.

Általános Kérdések

Nem tudok belépni a fiókomba, mit tegyek?

Ilyen technikai hiba esetén jelezd ezt részleteiben a support@allyos.com címen az IT kollégáknak és néhány eszköz adat és részlet egyeztetés után segítenek megoldani a problémát.

Elfelejtettem a jelszavam, mit tegyek?

Ilyen esetben a belépés oldalon találsz emlékeztető küldőt, ami az Allyos profilodhoz regisztrált e-mail címedre küldi ki az emlékeztetőt. Ha bármi okból kifolyólag ez nem működne és nem sikerül megoldani a belépést, kérünk jelezd a support@allyos.com címen és IT kollégáink néhány adat egyeztetés után segítenek megoldani.

Hogyan tudom törölni a profilom?

A Főmenüt megnyitva a Profilod szegmensben található ez a funkció. Fontos tudnod, hogy a profilod törlésével minden adatbázis adat, tranzakció és kredit vagy kedvezmény is elveszik a profilodból és pénztárcáidból.

Mi történik az egyenlegemmel ha törlöm a profilom?

Ha törlöd a profilod a Store oldali levásárolható kedvezmény egyenleged végleg elveszíted, hiszen az kizárólag a SocialStore-on belül beváltható. Social egyenleged, tehát aktív Indollár-odat lehetőségedben áll visszautaltatni de kizárólag arra a bankkártyára vagy számlára ahonnan eredetileg érkezett. Fontos, hogy a Store oldali vásárlással szerzett ajándék kredit Indollár feltöltést nem áll módunkban visszautalni, hiszen azt a termék gyártója vagy forgalmazója, tehát a platform partner kínálta fel az ő profitjából azzal a céllal, hogy a közösségi vásárlásban vegyél vele részt. Ezért profil törlése esetén a kredit Indollárok is elvesznek.

Szerencsés kiválasztott lettem egy termékre, el is fogadtam, de nem tetszik a színe, mérete, stb, ki tudom cserélni?

Minden ilyen esetben ami konkrét termékkel kapcsolatos a platform értékesítő es forgalmazó partnert kell keresni aki a terméket eladta és akitől származik. Ez az info minden termék részletes leírási részlegénel is elérhető, illetve ha már megkaptad a terméket akkor a számlán vagy szállítási és származási adatok között. Emellett javasoljuk, hogy egyben értesíts minket is a products@allyos.com címen minőségbiztosítási okokból, illetve ha van közvetlen kapcsolattartónk az adott céghez akkor seítünk az elérésben. Akkor is jelezz nekünk ha bármi problémát tapasztaltál az eladói ügyintézés részéről.

Véletlen szálltam be $1-al egy termékbe és még van 19 nap lejárati ideje. Visszakaphatom a pénzt?

Ha véletlen nyomod meg az In gombot és szállsz be egy termék közösségi vásárlásába automatikusan felugrik egy “Undo” azaz visszavonom gomb ami 5 másodpercig elérhető. Mivel véletlen szálltál be, így 5 másodperc elég ezt korrigálni és visszavonni. Amennyiben ezt nem teszed meg, a részveteli összeged hivatalos és része a közösségi finanszírozásnak a lejárati ideig vagy ameddig a termék ára nem jön össze 100%-ban. Ezért a példának hozott esetben meg kell várnod a 19 napot és ha nem jött össze a termék ára akkor automatikusan te is visszakapod a betett összeget. A dolog jó oldala, hogy innentől esélyed van megvenni ezt a terméket ezért az $1-ért, ha összejön az ára és te lettél a szerencsés. Ha nem te lettél, akkor pedig átkerül a Store oldali pénztárcádba és kedvezményként levásárolhatod.

Az Indollár egyenlegem is használhatom a Store oldali vásárlásra?

Nem. Az Indollár még aktív közösségi funkcióval rendelkező kedvezmény, így azt a Store oldalon nem, csakis a Social oldalon lehet használni. Akkor tudod a Store oldalon használni ha részt vettél vele olyan közösségi vásárlásban a Social oldalon ahol sikeresen összegyűlt a termék ára de nem te voltál a szerencsés vásárló, így elveszítetted azon az összegen a közösségi funkciót és hagyományos 100%-ban levásárolható kedvezmény lesz belőle a Store oldalon, ami innentol szabadon használható.

Hol találom a 0-24 Live Chat ügyfélszolgálatot?

A Menüt megnyitva és a Főmenü listából a Help Centerbe belépve automatikusan megnyílik az üdvözlő Live Chat ablaka. Ha nincs szükséged segítségre, az X-el azonnal be is zárhatod. Ha szeretnél élő ügyfélszolgálatos kollégával beszélni, akkor köszönj be és jelezd milyen nyelven preferálod a beszélgetést. Alapból angol nyelvű kollegák állnak rendelkezésre, de szükség esetén több nyelven is tudnak segiteni, beleértve a magyart is. Figyelj arra, hogy ha bezárod a chat ablakat beszélgetés közben, akkor elveszik az addigi tartalom és új üres ablakot fogsz nyitni, tehát érdemes addig nyitva tartani ameddig nem zárul a beszélgetés.

Miért éri meg az Allyos-nak a SocialStore-t üzemelni, hol a profitja?

Nagyon egyszerűen a Social oldalon közösségi vásárlásra kínált termékek emelt árába van építve a platform üzemeltetési költsége és kalkulált haszna is. Továbbá a legtöbb értékesítő platform partner havi platform díjat fizet az értékesítési csatornáért. A Store oldalt ideálisan haszon nélkül üzemeljük, az ottani árak és multikedvezmény teljes mértékben az értékesítők árazása. Az Allyos célja továbbá véglegesen reklám és hagyományos bosszantó fizetett hirdetés mentes maradni a vásárlók számára.

Kiszállítás

Minden esetben ingyenes a kiszállítás?

Igen. A platform alap elvárása, hogy minden partner, értékesítő és kiszolgáló az általa preferált vagy szerződött nemzetközi kiszállító partnerrel rendelkezzen. Így mind a két oldali árak, a Social és a Store oldalakon a teljes költséget tartalmazzák, amiben az ingyenes kiszállítás is benne van.

Ki a szállító partner?

Ez változó, az értékesítő platform partnertől függ. A legtöbb esetben a forgalmazó feltünteti a kiszállító partner nevét a Termék Részletek szegmensben.

Hol tudom nyomonkövetni a szállítást?

Általában kettő helyen. Az egyik az appban alapból elérhető Termékeim menüpontban a Főmenüből. Itt a rendszer automatikusan frissíti a közösen vagy hagyományosan vett termékek sztátuszát a forgalmazó konfirmálásától egészen a kiszállítás pillanatáig. Itt lehet konfirmálni is azaz jóváhagyni a termék átvételét és lezárni a vásárlást, valamint képet készyteni és feltölteni a közösségi oldalaidra és a Space-re, hogy minél többen lássák és bővüljön a közösségi vásárlók tábora. A második lehetőség pedig amikor a gyártó vagy forgalmazó partner olyan szállítóval dolgozik akinek saját tracking rendszere van és emailben kuldik a nyomonkövetési adatokat is.

Ha meggondolom magam egy termékkel kinek küldhetem vissza?

Alapból az értékesítő partnernek akitől jött. Ezek az adatok a csatolt számlákon vagy szállítóleveleken megtalálható. A platformon listázó és értékesítő gyártok és forgalmazók tudnak a termékkel kapcsolatos kérdésekben segíteni, ide értve a garanciát is. Ettől függetlenül javasoljuk, hogy először vedd fel az ügyfélszolgálatunkal a kapcsolatot és értesíts minket is az esetről minőségbiztosítási okokból, illetve lehet, hogy kollégaink tudnak közvetlen ügyintézőt javasolni az adott partnernél. Írj a products@allyos.com címre ilyen esetben.

Minden orszaába ingyenes a kiszállítás?

Igen. A SocialStore alap működésének egyik feltétele az ingyenes és nemzetközi kiszállítás, hiszen a platform az egész világon egységesen és egyszerre érhető el. Amennyiben lokális termékről van szó, azt a Termék Leírás is és a főfotó is jelzi.

Nagy értékű termék, például autó esetében személyes átvétel is van?

Igen. Kényes termékek vásárlása esetén, mint például autó vagy ingatlan kollégáink minden esetben felveszik veled a kapcsolatot egyeztetni az átvétel és procedura részleteiről. Autó esetében akár a személyes átvetel is lehetséges általában a legkózelebbi márkaszalonból.

Hol tudom a kiszállítási címem módosítani?

A Menüben a Profilodra koppintva a jobb felső sarokban lévő Beállítások fogaskerék ikonnal. Itt tudsz módosítani is és új szállítási vagy több szállítási címet megadni a profilodhoz.

Nem találtál választ?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

0-24 HELP CENTER AZ APPBAN!

  • Használati útmutatók
  • Welcome Bónusz
  • 0-24 Live Chat Support
  • Space közösségi csevegő a tagoknak

Csatlakozz a platformhoz ingyen és tudj meg mindent.