Akár 90%-kal olcsóbban is megvehető a legújabb iPhone, egy új Mercedes személyautó, egy kétfős álomnyaralás a Seychelles-szigeteken, vagy akár többfajta Michael Kors női táska is.
Ilyen eredményt biztosított a vásárlási szándékú felhasználói számára az új közösségi platform, a hazai fejlesztésű Allyos – SocialStore. A legújabb közösségi oldalon a végleges árakat a vásárlók mondhatják meg, ehhez pedig a levásárolható kedvezmény alapú közösségi finanszírozás forradalmi rendszerét használják. Ez lehet a jövő vásárlási formája? A fejlesztők évek óta fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy így legyen, és a platform a magyar debütálást követően a világ összes fogyasztója felé megnyitja kapuit.
Allyos – SocialStore. Egy brand, amivel mostanában egyre többször találkozhatnak azok, akik nemcsak a jó, hanem a legjobb árakat keresik világszerte. 2018-ban jelent meg először a hazai tesztpiacon, ám akkor még egész másként működött, mondhatni a magyarországi tesztelőkkel együtt, az ő visszajelzéseikre és meglátásaikra építve nyerte el mostani formáját. Ma már a SocialStore egy komplett, teljes értékű közösségi platformként érhető el, vagyis hasonlít az Instagram, a TikTok, az Amazon és az eBay együttes mixéhez.

De mit jelent igazából a „legjobb ár”? A két magyar gyökerű alapító szerint a legjobb ár az, amit a vásárló mond meg, ez személyre szabott. A platform ötlete tőlük származik, és bár a brand egy amerikai-ázsiai vállalat védjegye, a szoftver fejlesztése és tesztelése Magyarországon zajlott. Az egész egy iPhone eladásából nőtte ki magát, melyet az alapítók egyike – miután az új verzió megjelenését követően visszaesett a régi készülékének értéke – közösségi oldalán kínált fel a korábbi árán, amibe bárki becsatlakozhatott 1000 Ft-tal.
Ebből született meg több nemzetközi védjegyen keresztül végül az All Yours szóösszetétel után elnevezett Allyos – SocialStore közösségi platform. Az úgynevezett közösségi vásárlás az Allyos saját védjegye, aminek alapját a jól ismert közösségi finanszírozás adja (lásd pl. Kickstarter). Itt ugyanakkor nem projektek, hanem konkrét prémium- és luxuskategóriás termékek, szolgáltatások finanszírozásáért megy a vásárlási verseny. Verseny a legjobb árért. A platformon a legtöbb ismert értékesítő és márka listázza már termékeit. Ez is volt a cél, összehozni az eladókat és a vevőket egy helyen, és magasabb szintű élményt és eredményt kínálni mindkét félnek.

Bárki regisztrálhat saját profilt ingyenesen, és bármilyen árucikk összedobásába be tud csatlakozni a szabály szerinti minimum 1 dollárral (körülbelül 360 Ft), ami óránként ugyanennyivel emelhető. Mindenki maga döntheti el, mennyit dob be a közös vásárlásba, és amikor összejött a kiszemelt termék ára, véletlenszerűen kerül kiválasztásra az a szerencsés egy, aki a betett összegért cserébe meg is veheti azt. Ez a valaki, akit a platformon sikeres közösségi vásárlónak hívnak, így juthat hozzá álmai iPhone 15-öséhez, BMW Coupéjához, luxusnyaralásához.
A védjeggyel ellátott fejlesztés, azaz a közösségi vásárlás hasonlít a licithez, épp csak annak szociálisabb verziója történik. A vásárlási szándékú licitálók felajánlott összegei itt összeadódnak, a kikiáltott tétel ára pedig fix, nem változik. így nem a gazdagok járnak ismét jól, hanem mindenki egyenlő esélyt kap. Ha 100%-ban összegyűlt a célár, a közösségi vásárlás sikeres volt. Mivel egyetlen termékről szólt a dolog, így azt nem darabolják szét az összes résztvevőnek, ehelyett csak egy szerencsés kiválasztott szerzi meg a vásárlás jogát. A platform ezzel is teljesen új szintet és újfajta eredményt garantál, ám leginkább azért tekinthető forradalminak, mert a véletlenszerű kiválasztásból eredően a csatlakozó többi felhasználó kockázatát is ki kellett iktatni a képletből.
Így a többi finanszírozó vásárlónak sincs oka szomorkodni, némi normális csalódott érzéstől eltekintve. A forradalmi közösségi vásárlás kizárólag a levásárolható kedvezmény alapú közösségi finanszírozás elvén működik, ami szintén védjegy. Ez magyarul azt jelenti, hogy minden résztvevő csakis úgynevezett közösségi kedvezménnyel vehet részt. Ez nevet is kapott a platformon: Indollarnak hívják, ami szintén az Allyos saját védjegye. Ez a vásárlási kupon vagy „közösségi pénzforma” egyedi közösségi funkcióval bír, és ha valakinek nem volt szerencséje (azaz nem ő kapta meg a vásárlás jogát az adott körben), akkor nem a betett pénzt, vagyis részvételi összeget, csupán annak közösségi funkcióját veszíti el. Az összeg ezután a klasszikus levásárolható kedvezménnyé alakul, ami szabadon elkölthető az appon belüli értékesítők akciós termékein.
Közösségi kedvezményt bárki szerezhet a regisztrációja után, egyrészt saját feltöltéssel, másrészt a platformon történő egyéni vásárlás után is kredit formájában. Utóbbi esetében az itt értékesítő márkák és üzletek ajándék hozzájárulásaként kapják ezt, ami szabadon használható részvételi összeg lesz számukra a közösségi vásárlásaikhoz. Ez nyilván az eladóknak is megéri, hiszen így a jóval drágább és prémiumkategóriás termékeiket is szélesebb körben tudják értékesíteni, sokkal nagyobb mennyiségben, méghozzá egy nemzetközi marketplace-en. Itt tehát az akciós mosószer megvétele után például a közösségi kedvezmény összegével részt lehet venni egy új autó megvételében is. Ezt kreditként tüntetik fel az eladók.
Mivel a közösségi vásárlásra szánt úgynevezett Social oldalon egyedül nem lehet vásárolni, minden résztvevő maximum a célár 10%-ával szállhat csak be. Ebből kifolyólag legalább 10 ember kell ahhoz, hogy összegyűljön a célár. Ahogyan a brand egyik szlogenje mondja: „Csak te kellesz és 9 barátod.” A résztvevők létrehozhatják saját csapataikat, baráti köreiket, és együtt szállhatnak versenybe a többiekkel, illetve más csapatokkal, hogy így egyikük garantáltan 90% kedvezménnyel vásároljon, vagy ennél is alacsonyabb tetszőleges áron. Kilenc baráttal tehát gyorsan összedobható bármilyen álomtermék, akár a platform kínálatában nemrég elérhetővé tett Apple Watch Ultra 2 is például. Értelemszerűen minél népszerűbb lesz ez a közösségi platform, annál több közösségi vásárló fog hatalmas értékű termékeket megszerezni nagyon rövid időn belül, akár óránként egy luxusautót.

Ez az újgenerációs vásárlói közösség a résztvevők aktivitásával, megosztásaival és hírverésével növekszik és ezen múlik, milyen termékből mennyi gyűlik össze egy nap, és mennyire olcsón sikerül elvinni azt. A legaktívabb közösségi vásárlók tehát csapatokban mennek rá a kinézett tételekre. Minél nagyobb a csapat, annál jobb árak biztosíthatók be. Ezt elősegítendő hozták létre a Megosztás funkciót, ami már más közösségi platformokról ismerős lehet, illetve a profilon belülről kiküldhető Meghívókat is. A felhasználóknak emellett belső csevegő-felület is a rendelkezésükre áll, melyet Space-nek hívnak.
A legjobb árak elérésében a hamarosan a platformhoz csatlakozó, saját bekövethető profillal rendelkező influenszerek is segítenek majd, ami egy új funkció. Ezek alapján kijelenthető, hogy ez az újgenerációs vásárlási megoldás játékosan hozta testközelbe az eddig elérhetetlen árucikkeket is.
Az új Allyos – SocialStore közösségi app letölthető a Google Play és App Store felületekről!