A Bank360.hu utasbiztosítási kalkulátora szerint a magyarok körében idén is Horvátország a legnépszerűbb nyaralási célpont, a biztosításoknak eddig mintegy 28%-át kötötték ide. A második helyezett Olaszország, a harmadik pedig Görögország lett 14, illetve 9%-kal. Az olyan egzotikus célpontokat, mint Curacao, Grenada, Tanzánia, Seychelle-szigetek, Maldív-szigetek vagy Indonézi, ezzel szemben jóval kevesebben választották. A felmérésből az is kiderült, hogy a nyaralók egyre hosszabb időre utaznak, az átlag tavaszi 4-5 nap helyett már 7-8 lett a megszokott. A többség (61%) nem meglepő módon ismét a tengerparti pihenést választotta, mindössze 28% döntött a városnézés mellett.
Az eredményekben nincs sok meglepetés, bár az nem derült ki, hogy mi volt az elsődleges motiváció, amiért ezek mellett az úticélok mellett döntöttek a legtöbben. Nyilván sokan mondanák a kényelmi szempontot, hisz Horvátországba kocsival is könnyedén el lehet jutni, és amúgy is rengeteg magyar tölti ott a nyarat. A másik, ennél talán fontosabb tényező viszont az ár lehet. Valószínű, hogy az olyan célpontok, mint a Seychelle- vagy a Maldív-szigetek elsősorban emiatt kullognak a lista végén, sokak számára ugyanis továbbra is teljesen elérhetetlen üdülőhelynek számítanak ezek, főleg egy 7-8 napos kiruccanás esetében.

Ne a pénztárcád döntsön a nyaralásról!
Ezért is lehet remek hír a nyaralni vágyóknak, hogy közösségi vásárlóként nem csupán luxustermékeket, okostelefonokat, autókat, divatcikkeket van lehetőség megszerezni az új közösségi platformon, de komplett luxusnyaralásokat is, ami a szállást és az utazást is fedezheti. Ezen a téren egyébként a társult utazási irodák kínálata még viszonylag szűk, ám az folyamatosan bővül. Értelemszerűen minél többen érdeklődnek ilyen nyaralások iránt a SocialStore-ban, annál több lehetőség kerül fel a partnerek részéről. Jelenleg többek között a spanyolországi Aronába és Valenciába, Londonba vagy a Seychelle-szigetekre juthatnak el a szerencsés felhasználók, ahol ötcsillagos luxus és kényelem várja őket. De ha valaki nem szeretne ennyire messzire menni, remek belföldi úticélok közül is választhat, például a Zala Springs Golf Resortban.
Egy dolog mindegyikben közös, mégpedig az, hogy a nyaralás árát Te döntöd el, és akár 99% kedvezménnyel is utazhatsz bárhova. Csakúgy, mint az okostelefonok vagy autók esetében, itt is közösségi finanszírozási alapon megy a vásárlás, azaz a nyaralás teljes díját együtt dobjuk össze, és mindenki be tud szállni a szabály szerinti minimum $1-os indulóval. Ezt tetszés szerint aztán növelni lehet a célár 10%-áig. Végül egy szerencsés megszerzi az üdülést, akit a rendszer véletlenszerűen választ ki, arányosan figyelembe véve, mennyivel szállt be. Ő az egyetlen, aki veszít, neki pontosan annyit kell kifizetnie az utazásért, amennyit bedobott a közösbe. Ha ez mondjuk 35.000 Ft volt, akkor annyit, ha 3500, akkor pedig annyit. A többiek viszont semmit sem veszítenek, az ő pénzük ugyanis levásárolható kedvezmény lesz, melyet a STORE oldalon válthatnak be például egy csomag Parodontax-fogkrémen, Samsung SSD-n vagy épp Apple AirPodson.
Kérdezd hát meg magadtól, hogy idén tényleg ott nyaraltál, ahol igazán szerettél volna? Ha úgy érzed nem, és ennek az ár volt az oka, akkor legközelebb próbáld inkább ki a közösségi vásárlást!
Benne vagy?
ALLYOS – SocialStore
#allyos #SocialStore #Seychelle #Maldives