You are currently viewing Építs saját Roxfortot tetszőleges áron!

Építs saját Roxfortot tetszőleges áron!

  • Post author:
  • Post category:NewsFeed

A LEGO és a Harry Potter varázsvilága két olyan dolog, ami milliók életét és gyerekkorát határozta meg, és bizonyára a Közösségi Vásárlók közt is sokan akadnak, akik szívesen felhelyeznék ennek a kettőnek a kombinációját a polcukra. Mit szólnál például egy 6020 elemből álló LEGO Roxfort kastélyhoz? Mint azt tudhatod, a LEGO ma már közel sem szimpla gyerekjátéknak számít, hiszen rengetegen vannak, akik világszerte professzionális szinten űzik a gyűjtését, sőt, már főműsoridős vetélkedőket is szerveznek az építőelemek köré a TV-ben, lásd például az RTL Klubon futó LEGO Masterst.

Nem meglepő módon ezeknek a szetteknek is igencsak felment az ára, a korábban említett Roxfort kastély is nagyjából 150.000 Ft-ért vehető meg a hagyományos üzletekben. Ennyiért még valószínűleg a komolyabb gyűjtők is elgondolkodnak a beszerzésen, de szerencsére nekik is van egy ide passzoló varázsigént, amivel kivédhető a magas árak átka, ez pedig nem más, mint az Allyos – SocialStore! Ez egy újgenerációs közösségi platform, ha úgy tetszik, egy digitális Roxfort, ahol ugyanúgy lehet ingyenes profilt regisztrálni, mint mondjuk a Facebookon vagy a TikTokon. A különbség, hogy itt vásárlási céllal gyűlnek össze a résztvevők, és az itt listázott luxuscikkek kitűzött célárát együtt, a jól ismert közösségi finanszírozáshoz hasonló logika mentén dobják össze.

Építsük fel együtt a legjobb árakat!

Mintha az ár csak egy LEGO szett lenne, amihez mindenki hozzá tud adni, egy, két vagy tetszőleges számú építőkockát. A legkisebb „kocka”, azaz a minimum összeg, amivel bárki csatlakozhat, 1 dollár, azaz nagyjából 350 Ft. Ha a célár összegyűlt, egy szerencsés kiválasztott vásárló veheti meg a terméket, az általa bedobott összegért cserébe, mindenki más pedig levásárolhatja a betett összeget a platformon belül. A kínálatba nemrég bekerült Lego Harry Potter Roxfort kastély kitűzött célára 710 dollár, ezt kell közös erővel „felépíteni.” Minden közösségi vásárláshoz legalább 10 emberre van szükség, ugyanis mindenki csak maximum az ár 10%-ával szállhat be. A feladat tehát egyszerű: keresned kell magad mellé legalább 9 Potterheadet vagy LEGO-gyűjtőt, akiknek akár 25.000 Ft-ot is megér a szett. Ha még olcsóbban vennéd meg, akkor még több emberre van szükséged, ehhez pedig újabb „varázsigéket” hívhatsz segítségül.

Ott van a Megosztás funkció: ezzel bármelyik közösségi oldalon, akár tematikus LEGO- vagy Harry Potter-csoportokban is meg tudod osztani a terméket linkkel együtt, melyre kattintva az új résztvevők azonnal be tudnak csatlakozni a regisztráció után. Minden közösségi vásárló rendelkezik továbbá 10 db meghívóval is, melyeket célzottan küldhetsz ki barátaidnak, és ezzel akár Te is és ők is szerezhettek 1-1 ajándék úgynevezett Indollart, azaz a közösségi vásárláshoz felhasználható beszálló összeget. Emellett érdemes ellátogatnod a Space belső csevegőbe is, ami a felhasználók itteni gyülekezőhelye. Írd meg itt, hogy ezt a terméket szeretnéd összedobni, és gyűjts magad mellé még több társat!

Benne vagy?

ALLYOS – SocialStore

#allyos #SocialStore #LEGO #LegoMasters #HarryPotter #Roxfort