Még április közepén, az Asus ROG ALLY nagy leleplezésekor kérdeztünk meg Titeket arról, hogy szeretnétek-e az új kézikonzolt a Közösségi Áruházban látni. Akkor a túlnyomó többség, közel a szavazók 90%-a igennel voksolt, ami egyértelmű jelzés volt a SocialStore platform-partnerei felé, és lám, már elérhetővé is tették nektek az eszközt, így annak árát el is lehet kezdeni közösen összedobni. Amikor erről megkérdeztünk titeket, nem sok mindent lehetett tudni, a ROG Ally árát sem jelentette még be az Asus. Most már tudjuk, hogy hagyományos üzletben 329.990-ért vihető a kütyü, ami több mint kétszerese a Nintendo Switch bolti árának.
Mivel a Switch az egyike lett a legfelkapottabb termékeknek az alacsonyabb árkategóriás cikkek között, kíváncsian várjuk, vajon a ROG ALLY is hasonló népszerűségnek fog-e örvendeni a közösségi vásárlók körében. A konzolnak nem csupán a Nintendoval, de a legnagyobb riválisával, a Steam Deckkel is meg kell küzdenie, ami (spoiler!) hamarosan talán szintén elérhető lesz a Social oldalon. Már a bejelentéskor feltettük nektek a kérdést, hogy vajon szükség van-e ennyi kézikonzolra, egyáltalán el tud-e bírni ilyen sokat a piac. Erre hamarosan megkapjuk a választ. Mindenesetre nagy dilemma előtt áll az, aki most gondolkozik egy ilyen eszköz beszerzésén.
Mennyi legyen az ára? Itt te mondod meg.
Szerencsére most, hogy a ROG Ally végre felkerült a Social oldal kínálatába, és így az Asus lehetőséget kínál annak megszerzésére tetszőleges áron, ez a dilemma lényegében itt meg is szűnik. Ha Te például eddig a Nintendo Switchre esküdtél, de szívesen kipróbálnád a ROG Ally-t, ugyanakkor bizonytalan vagy abban, fog-e tetszeni, akkor végképp nincs értelme több mint 300 ezer forintot kiadnod érte. Helyette vedd meg inkább a számodra szimpatikus összegért, ami 350 Ft és 49.000 Ft között mozoghat. Ne feledd, 49.000 Ft itt a legrosszabb ajánlat, ez ugyanis a Socialben kitűzött célár 10%-a, ennél feljebb egy felhasználó sem mehet.
Ahogyan a Nintendo Switch árát is számtalanszor sikerült összedobnia a közösségi vásárlóknak, úgy most ezt a ROG Ally esetében is megtehetik. A minimum beugró $1. Ha a STORE oldalon vásárolsz meg bármit egyénileg, például egy Alpecin sampont vagy épp Illy kávét, akkor az eladó márkáktól még ingyenes beugrót is kaphatsz, sőt, a ROG Ally megosztásával vagy meghívók kiküldésével bónusz indollart is szerezhetsz.
Íme a deal: a ROG Ally célára 1390 dollár, amit 30 nap alatt kell összedobni. Ha mindenki betesz mondjuk 10 dollárt, akkor 139 érdeklődő is elég hozzá. Megosztással és meghívók kiküldésével ez akár egy órán belül összejöhet. És persze ha nincs szerencséd, mert nem te vagy az az egy kiválasztott szerencsés, aki megveheti, a betett pénzt nem bukod el, hisz itt ilyenkor az mindig levásárolható kedvezménnyé válik, amit 100%-ban elkölthetsz a STORE oldalon. Aztán ismét próbálkozhatsz, hisz bőven jut minden közösségi vásárlónak egy vagy akár több ROG Ally!
Benne vagy?
ALLYOS – SocialStore
#allyos #SocialStore #Asus #ROGALLY