Te tudod már, hová mész idén nyaralni? Ha nem, ideje elgondolkoznod rajta, hisz már csak egy hónap van hátra a tavaszból, és nemsoká megindul az őrült roham a legnépszerűbb üdülőhelyekre. Habár a pandémia óta ismét bíztatók a számok a turisztikai szektorban, a jelentős áremelkedések miatt valószínűleg idén is sokan lesznek kénytelenek szűkösebb keretből megvalósítani nyaralásukat. Még az igazán gazdagok is visszafogja valamennyire a költekezést, legalábbis ez derült ki az MLIV Pulse felmérésből, amely azt vizsgálta, hol húzzák meg a legtehetősebbek a határt, ami felett már nem költenek szívesen szállásra.
Az amerikai kitöltőkkel végzett kutatás szerint a döntő többségnél, egész pontosan a megkérdezettek 69%-ánál 500 dollár (nagyjából 171.000 Ft) volt ez a limit egy éjszakára. 24% lenne hajlandó ennek kétszerest, vagyis 1000 dollárt (nagyjából 343.000 Ft) elkölteni a szobára, 5% pedig akár 2000 dollárig (nagyjából 686.000 Ft) is felmenne. A 3000 dolláros árat már csak nagyon kevesen vállalnák be. A felméréssel foglalkozó cikk azt is kiemelte, hogy a legtöbb nagyvárosban lévő ötcsillagos szállodákba már aligha lehet bejutni 500 dolláros napi limit alatt, Párizsban akár 707-1382 dollárba is kerülhet egy éjszaka.

Nem kell százezreket költened álmaid nyaralására!
500 dollár helyett 10-ért is megszerezhető ugyanez
Akárhogy nézzük, brutális számok ezek. A helyzetet még elkeserítőbbé teszi az, hogy egy átlagember számára jelen áremelkedések és gazdasági körülmények közepette nemhogy egy párizsi hétvége, de már egy belföldi kiruccanás is komoly anyagi megfontolást igényelhet. Ahelyett azonban, hogy lemondanál álmaid nyaralásáról, vagy őrült, több éven át tartó spórolásba kezdenél, van egy sokkal jobb lehetőséged, ez pedig nem más, mint a SocialStore, azaz a közösségi vásárlásnak helyet adó közösségi platform. Mivel a díjakat itt együtt dobjuk össze, közösségi finanszírozási alapon, és bárki beszállhat a minimum 1 dolláros (azaz körülbelül 350 Ft-os) beugróval, az egyén szintjén nincs relevanciája az árnak. Egyedül az számít, mennyi érdeklődő van.
Egy 10 napos Seychelle-szigeteki üdülés így akár 3.500, sőt, 350 Ft-ból is megszerezhető, ami a repülést és egy luxushotelben eltöltött éjszakákat is fedezi. Ha attól félnél, hogy közösségi vásárlással is pénzt veszítesz, megnyugodhatsz, mert ez itt nem lehetséges. Ha az adott körben nem téged sorsol ki a rendszer, azaz nem te leszel az az egy szerencsés, aki megszerzi a vásárlás jogát a bedobott összegért cserébe, a pénzedet hiánytalanul visszakapod levásárolható kedvezmény formájában. Ezt több száz társult márka és üzlet termékén váthatod aztán be. A közösségi platform társult partnereinek hála most többek között a spanyolországi Aronába és Valenciába, Londonba vagy a Seychelle-szigetekre juthatsz így el, ahol ötcsillagos luxus és kényelem vár. De ha valaki nem szeretne ennyire messzire menni, remek belföldi úticélok közül is választhat, például a Zala Springs Golf Resortban.
Ha ezek közül egyik sem a tartozik a te álomnyaralásaid közé, akkor üzend meg a partnerüzleteknek és társult utazási irodáknak itt, vagy a Space csevegőben, hogy hová szeretnél utazni 350 Ft-ért. Nyugodtan engedd szabadon a fantáziádat, mert ha vagyunk rá elegen, nincs elérhetetlen úti cél.
Benne vagy?
ALLYOS – SocialStore
#allyos #SocialStore #utazás #MLIV
Nekem idén marad a Balcsi. 😀
Nekem is hasonló a terv. 😀
Nem rossz. Náluk ez a spórolás. 😀
Mehetne fel még több nyaralás is szerintem sokan benne lennének.
Hmm, nem tudom, engem a nyaralások annyira nem hoznak lázba, inkább a kézzel fogható cuccokba inelek. 😀
Hát már a repjegyekre is kb 3 hónapig spórolni kell, hát még a szállás. :/
Én úgy vettem észre, hogy a nyaralások egyelőre nem pörögnek nagyon, az emberek inkább az elektronikus cuccokba inelnek.
Most a VR2 pörög, azt kéne felhúzni. 🙂
azaz, toljuk, osszuk!
Egyetértek.
Jesszus, 500 dolcsi nekem mi mindenre lenne elég, ők meg egy este elköltik. 😀
Hát ha mindannyian megosztjuk párszor, simán összejöhet egy nyaralás.
Egy Londoni útban benne lennék.
Simán.
3000 dolcsi egy éjszakáért, az derék.